Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) utoljára 1992-ben frissítette azt a listát, amelyben a betegségeket osztályozzák. Az új javaslat szerint a listán már szerepelni fog a videojáték-függőség is. Ez egy olyan tartós, vagy visszatérő viselkedés, amiben a játék előbbre való a hétköznapi dolgoknál. Rosszabb esetben kiszorulnak a család és a barátok is, a függő egyedül marad, csak a játék teszi ki az élete nagy részét.
A tünetek nem sokban különböznek más függőségtől és sokszor társulnak, például a túlzott alkoholfogyasztással vagy szerencsejátékkal. Ez leginkább a fiatalokat, a 14–20 éves korosztályt érinti. De az sem kizárt, hogy később válik valaki függővé, felnőttkorban.
– A serdülők és a fiatal felnőttek azok, akiket a probléma leginkább érinthet. Bár klinikai vizsgálatok nincsenek, a kérdőíves felmérések alapján néhány százalék lehet az, akiknek érdemes lenne szakemberhez fordulni, segítséget kérni. A WHO döntésének egyik hatása lehet, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy komolyabban kell kezelni a játéktól való függést – mondta a Borsnak dr. Demetrovics Zsolt addiktológus-professzor, az ELTE Pszichológiai Intézetének igazgatója.
A szakemberek szerint keretek közé kell szorítani a játékot, a számítógépezést, de a tévézést is. Ha azt veszi észre a szülő, hogy a tinédzser gyereke már semmit sem csinál, csak a szobájában ül a gép előtt, nem eszik, nem alszik, és a barátairól sem hall egy szót sem, akkor érdemes pszichológushoz fordulni.
– A játékfüggőnek már nem is jelent igazi élményt a játék, hanem inkább feszültséget generál. Emiatt változik meg a viselkedése is, ezt kell visszafordítani. Ezt lehet a klasszikus módszerekkel, mint az anonim játékfüggők klubja, vagy speciális programmal. Jelenleg erre a Nyírő Gyula kórházban van lehetőség, amivel újra felépítik a függő életét, és napirenddel szabályozzák a játékkal töltött időt – mondta lapunknak Hazag Anikó, pszichológus.
Számos ország próbál valamit kezdeni a játékszenvedéllyel. Dél-Koreában a törvény tiltja, hogy 16 éven aluliak éjfél és reggel 6 óra között online játékokat játszhassanak. Japánban a játékkal eltöltött bizonyos idő után figyelmeztetik a játékost, Kínában pedig az internetszolgáltató korlátozza a játékokkal eltölthető időt.
Internet: A közösségi oldalakon az állandó jelenlét okozhat függőséget. Ma már ott tartunk, hogy vannak, akik nyaraláskor sem tudnak kikapcsolódni.
Munka: Az igazi munkamániások a folyton túlórázókból kerülnek ki legkönnyebben. Előbb csak néhány óra, majd jönnek a hétvégi pluszórák, végül szinte a munkahelyén él a dolgozó.
Vásárlás: A szükségletből könnyen válik mániákus vásárlóvá az ember úgy, hogy már felesleges dolgokat is muszáj megvennie. Ha pedig odáig is eljut, hogy nem telik el úgy nap, hogy vegyen valamit, a probléma komollyá is válhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.