Aktuális

A koronavírus miatt nem kezelték – Legyőzte a rák a fiatal négygyermekes családanyát

Bors

Létrehozva: 2020.10.21.

Felfüggesztették a kezelését a koronavírus miatt, szervezete képtelen volt harcolni a halálos kórral.

Forrás: GoFundMe

Borzalmas tragédia történt egy négygyermekes családban. A mindössze 31 éves Emma Jenkinsont legyőzte negyedik stádiumú agydaganata.

Még 24 éves korában sikeresen legyőzte az agyát megtámadó, rosszindulatú daganatot a fiatal nő, ezért sokkolta a családot a hír, amikor kiderült: a rák visszatért. Jenkinson kemoterápiás kezelését sok sorstársához hasonlóan felfüggesztették a koronavírus miatt még márciusban.

A családanya állapota májusra hirtelen rengeteget romlott, aminek az lett a vége, hogy a sürgősségire szállították.

Lassan elveszítette az egyensúlyát, folyton elesett. A végén naponta 15-20-szor esett el. Egyszer aztán úgy beütötte a fejét, hogy mentőt kellett hívnunk – kezdte megtörve Jenkinson férje, majd folytatta: – Később kiderült, a daganat megnőtt, ezért azonnal megkezdték nála a kemoterápiás kezelést.

Szeptemberben jött a sokkoló hír: a kezelés már egyáltalán nem hatásos.

A családanyát végül legyőzte a rák.

Férje, Andrew még korábban felállított egy oldalt, ahol adományokat fogadnak el, Emma ugyanis korábbi rákos megbetegedése miatt nem rendelkezett életbiztosítással.

Szeretnénk gyűjteni egy kisebb összeget egy rövid családi vakációra, hogy gyarapítsuk a nagyszerű közös emlékeket.

– írta akkor férfi.

Miután kiderült, hogy a nő szervezete feladta a harcot, Andrew elmondta: nagyon hálás az összegyűjt összegért, amelyet innentől a temetésre fog költeni, és arra, hogy 11, 9, 4 és 2 éves gyermekeik ne nélkülözzenek ebben a nehéz időszakban.

Az adományoldalon a 6000 fontos (kb. két és fél millió forintos) célt már bőven megduplázták.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713540309
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144818_auto_resized.jpg
vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713540309
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713540309
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713540309
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot