Aktuális

A halottlátó állítja: Négyen tüntették el a maglódi Pintér Gyulát

Bors

Létrehozva: 2020.12.28.

Január 10-én lesz húsz hónapja, hogy a luxusautók szerelésével és átépítésével foglalkozó Pintér Gyulának nyoma veszett. Az ügyben eddig egy embert hallgattak ki gyanúsítottként, de a Bors által megkérdezett halottlátó szerint többen állhatnak a háttérben.

Az 50 éves Pintér Gyula tavaly május 10-én Répa nevű magyar vizslájával, fekete Hummerjével ismeretlen helyre távozott gyömrői műhelyéről. A jármű különös módon másnap visszakerült a férfi maglódi házának udvarára, kutyáját pedig Szlovákiában találták meg napokkal később.

A bűncselekmény kapcsán eddig egy embert gyanúsítottak meg azzal, hogy segédkezett a holttest eltüntetésében. Ez a férfi találkozott az eltűnése előtt utoljára Gyulával a műhelyénél. A férfit egy ideig letartóztatásban tartották, de tavaly nyáron kiengedték a börtönből. A rendőrség és Gyula családja két hónappal ezelőtt

ajánlott fel ötmillió forintot annak, aki segíti a nyomozókat eljutni a férfi gyilkosához.

A Bors az üggyel kapcsolatban most megkeresett egy halottlátót, akit az egyik eltűnt villanyszerelőről még a rendőrség is kikérdezett. De az eltűnése előtt többek között még VV Fanni is járt hozzá.

Pintér Gyulával kapcsolatban

négy embert érzékelek, akiknek közük van az eltűnéséhez. 

Egy férfi volt az irányító, a másik három pedig a cinkosa. Ők tüntették el a holttestet. Az ő esetében verést és lövést is látok – magyarázta a Borsnak Kiss Kató.

– Elképesztően brutális és félelmetes, nyomtalan eltüntetési módokat alkalmaznak manapság. Sokkal bűnösebb világban élünk, mint azt sokan gondolják. Sajnos ezek a személyek véleményem szerint sosem kerülnek elő – tette hozzá a negyvenéves nő, aki fontosnak tartja leszögezni: a nyomozás a rendőrség feladata, ő csak a megérzéseket és látomásokat közvetít.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130809_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt van Zelenszkij terve: így akarja kirobbantani a harmadik világháborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713312018
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135985_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor felszólalt az Európai Parlamentben – mutatjuk a részleteket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136478_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kovács István háromszor mutatta fel a piros lapot – a PSG kihasználta a Barcelona hibáit és továbbjutott!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713312018
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így lesz csodásan dús a leander - íme az olasz trükk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte