Aktuális

Kiderült, milyen hatása van a Covidnak a dohányosokra

Bors

Létrehozva: 2021.10.02.

<font>Azok a koronavírusos betegek, akikben erős a dohányzásra való genetikai hajlam tízszer valószínűbb elhalálozási arányt mutatnak – állapította meg egy nemrég közzétett kutatás, amelynek szerzői azt is kiderítették, hogy a dohányzás jelentősen növeli a vírussal való megfertőződés, valamint az azt követő kórházba kerülés esélyét.</font>

Forrás: Shutterstock

A koronavírus miatt oly drámai csökkenésnek indult a várható élettartam, amelyre a II. világháború óta nem volt példa: a járványhelyzet rövid idő alatt számos országban semmissé tette az elmúlt évek előrelépéseit – nem csoda hát, hogy akik csak tehetik, kutatnak a témában, ahogyan arról legutóbb a British Medical Journal is beszámolt.

Elsősorban amiatt, hogy

az eddig elvégzett vizsgálatok nagy része a megfigyelésen alapult,

a dohányzás, illetve a COVID-19 kimenetele közötti kapcsolatot különösen nehéz megállapítani. A korábbi tanulmányok nemcsak zavaros és ellentmondásos eredményeket produkáltak, de olyan biológiai mechanizmust sem voltak képesek azonosítani, amely magyarázattal szolgálhatna a kettő közötti összefüggésre. 

Gyorsabban kapják el a vírust

A legfrissebb tanulmány készítői a fentebbi probléma kiküszöbölését illetően

genetikai szűréssel kombinálták a megfigyelési elemzéseket

– kapcsolatot teremtve a cigarettahasználathoz hozzájáruló gének, valamint a koronavírus között. Mint az az Egyesült Királyságban közel félmillió állampolgár adatait vizsgálva napvilágot látott: a jelenleg is dohányzók 80 százalékkal nagyobb valószínűséggel fertőződnek meg, majd szorulnak kórházi ellátásra, mint a fertőzésen átesett nemdohányzók.

Hamarabb bele is halnak a fertőzésbe

A dohányzási szokásokhoz természetesen szorosan kötődött a halálozási arány: a nemdohányzókkal szembe állítva a naponta legalább egy, ugyanakkor legfeljebb kilenc szál cigarettát elszívókkal 2,14-szer nagyobb valószínűséggel végzett a vírus, míg azok, akik napi fél, illetve egy doboz között fogyasztanak, 5,91-szer nagyobb valószínűséggel hunytak el meg –

a naponta több mint 20 szálat elpöfékelők elhalálozási esélye több mint hatszorosára nőtt. 

A gének is felelősek lehetnek 

A megfigyelési statisztikák kellő mértékű súlyozásának érdekében a kutatók ezt követően az Egyesült Királyság biobanki tanulmányából gyűjtöttek genetikai adatokat: így igyekeztek megállapítani azt,

hogyan befolyásolják a COVID-19 súlyosságát a dohányzással összefüggő gének.

Miután több mint 280 ezer személy genomját sikerült tanulmányozniuk, rájöttek, hogy 45 százalékkal nagyobb valószínűséggel kapják el a vírust, illetve 60 százalékkal nagyobb valószínűséggel szorulnak kórházi ápolásra azok, akik genetikailag hajlamosak a dohányzásra – szemben azokkal, akiknél nem áll fenn a genetikai fogékonyság. 

A javaslat: mihamarabb leszokni!

A tanulmány egyik szerzője, Dr. Ashley Clift összegzésképp elmondta: az eredmények ismeretében könnyen lehet, hogy

a dohányzás márpedig összefüggést mutat a súlyos COVID-fertőzés kockázatával.

A kutató mindemellett arra is felhívta a figyelmet, hogy már emiatt is érdemes leszokni a dohányzásról – a további egészségügyi károkról nem is beszélve.

Megdőlt volna a korábbi elmélet?

Francia tudósok korábban mindennek pont az ellenkezőjét állították: ugyanis az Economistban is közzétett tanulmány szerint a nikotin valamilyen mértékű védelmet nyújthat a koronavírussal szemben. A cikk szerint a francia orvosokat is meglepte, hogy a párizsi Pitié-Salpêtriére kórházba szállított fertőzöttek csupán 5 százaléka volt dohányos, ami jóval alacsonyabb, mint a cigarettázók aránya a népességen belül.

Egyes kutatók úgy vélik, hogy a nikotin csökkenti a gyulladás mértékét és megnehezíti, hogy a vírus bejusson a sejtekbe.

Más vélemények szerint pedig a fertőzéskor kialakuló, túlzott immunreakciót csillapítja, amely számos esetben életveszélyes állapotot eredményezhet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713491411
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713491411
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713491411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713491411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze