A társadalmi egyeztetést követően elérhető lesz egy új, vissza nem térítendő támogatási lehetőség a társasházban élőknek. Mutatjuk, mire költhetik majd az ingyen pénzt!
Júniustól ingyenpénzre, vagyis vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak majd a társasházban élők. A pályázat keretösszege ötmilliárd forint. Mutatjuk pontosan kik és hol igényelhetik a támogatást, valamint azt is, hogy mire költhetik majd el a távhővel fűtők a pénzt.
A hivatalos nevén Távolról Leolvasható Fűtési Költségmegosztók Felszerelése Távhővel Ellátott Lakóépületeknél című pályázat felhívása szerint a távhővel ellátott társasházi vagy lakásszövetkezeti épületekben élők pályázhatnak majd olyan eszközökre, amik segítségével kevesebbet kell majd fizetniük a távhőért- derül ki az Energiaügyi Minisztérium közleményéből.
Amik segíthetnek a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében. Elkölthető a támogatás többek között
Csaknem 200.000 háztartás pályázhat majd az ötmilliárd forint keretösszegű pályázaton. Egészen pontosan kizárólag az adószámmal rendelkező társasházak és lakásszövetkezetek nyújthatnak majd be pályázatot.
Az ötmilliárd forintos teljes keretösszegből egy pályázó legalább 100.000 forint és legfeljebb 50 millió forint támogatást igényelhet.
A kérelmeket a területi szempontok figyelembe vétele nélkül, beküldésük idősorrendjében bírálják majd el, vagyis érdemes minél előbb benyújtani az igényeket.
Jelenleg zajlik a 100%-ban vissza nem térítendő támogatás társadalmi egyeztetése, aminek célja, hogy mindenki megismerhesse a pályázat feltételeit és ezekkel kapcsolatban észrevételt, javaslatot tehessen. Ezeket legkésőbb 2025. május 9-én 12:00 óráig lehet megküldeni a [email protected] e-mail címre. A pályázat tervezett meghirdetése ez után következik majd, várhatóan 2025. júniusában. A pályázattal kapcsolatos részletes információk és a teljes tervezet a Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zrt. (NFFKÜ) honlapján érhető el, itt.
Mi a pályázat célja?
A rezsikiadások és a fogyasztás mérhetővé és szabályozhatóvá tétele csökkenti majd a lakások rezsijét. A lakók a jövőben nem a légköbméterrel vagy az alapterülettel arányosan, hanem tényleges felhasználásuk alapján fizetnek a távfűtésért.