Végzetes balesetet szenvedett, ittas sofőr miatt halt meg a sportcsillag

fiatal
PUBLIKÁLÁS: 2025. május 06. 15:30
Egy önzetlen fiatal élete tragikusan véget ért május 4-én egy ittas sofőr miatt. A fiatal sportoló emléke előtt most barátai és ismerősei rótták le tiszteletüket, emlékezve arra, hogy milyen pozitív hatással volt mindenkire.

Május 4-én, hajnali 1 óra körül Manhattan Beachen halálos gázolás történt. Az áldozat Braun Levi, a 18 éves középiskolai teniszcsillag volt, akit egy ittas sofőr ütött el a Sepulveda Boulevardon. A helyi rendőrség közleménye szerint a fiatal kórházba került, de később sérüléseibe belehalt.

A rendőrség őrizetbe vette az elkövető ittas sofőrt.
A rendőrség őrizetbe vette az elkövető ittas sofőrt. (Képünk illusztráció) Fotó: Shutterstock

Levi a Loyola High School négyszeres bajnok teniszezője és a csapat vezére volt.

Szerethető személyisége, ragadós mosolya és határtalan energiája a Loyola közösségének szeretett tagjává tették. Igaz ember volt, aki mindent megtett másokért, és nagyon fog hiányozni nekünk.

- emlékezett meg róla iskolája, akiknek közösségét aktívan segítette, hiszen diákönkormányzati tag, lelki elvonulások vezetője, sőt röplabdacsapat-menedzser is volt.

A tragédia különösen szívszorító, hiszen Levi családja mindössze pár hónapja veszítette el otthonát a januári Palisades-i tűzvészben. Ennek ellenére Levi az elsők között volt, aki másokat segített. Ő és barátja diák-tanácsadói csoportot hoztak létre az otthonukat elvesztő diákoknak, és márciusban éjszakai lelki elvonulást szerveztek nekik. Jamal Adams iskolaigazgató hozzátette, hogy a fiatal saját vesztesége ellenére is másokat helyezett előtérbe.

A fiú júniusban érettségizett volna, szeptembertől pedig a Virginiai Egyetemen kezdte volna tanulmányait. A vasárnapi gyertyás megemlékezésen Paul Jordan igazgatóhelyettes elmondta, hogy jobb emberré vált mindenki azzal, hogy megismerhette. A rendőrség közleménye szerint a gázolót, a 33 éves Jenia Beltet letartóztatták ittas vezetés és emberölés vádjával - írta a People.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.