UFO

Hátborzongató bejelentés: kiderült a perui UFO múmiák rejtélye

Atik Canan

Létrehozva: 2025.05.27.

A szakértők szerint brutális halált halhattak.

A háromujjú perui UFO múmiák próbára teszik a tudósokat, mióta 2017-ben felfedezték őket a Nazca-sivatagban – írja a Daily Star.

Kiderült a perui UFO múmiák rejtélye
A tudósok azt mondják élhettek a perui UFO múmiák. Fotó: WION

A 2017-ben felfedezett múmiákat két évvel később Mexikóban mutatták be, mint földönkívülieket. A rejtélyes, három ujjú testeknek megnyúlt koponyájuk van, és egy új felfedezés azt mutatja, hogy tényleg élhettek. 

A tudósok szerint az UFO múmiákat nagy valószínűséggel megölték. A testeken talált sérülések arra utalnak, hogy erőszakos halált haltak. 

Bár az első DNS-tesztek emberi eredetet is kimutattak, a tudósok nem emberi dolgokra is bukkantak a múmiákban. Tavaly még úgy gondolták, hogy ezek csak babák, amelyeket papírból, ragasztóból, valamint állati és talán emberi csontokból készítettek, de a felfedezett sérülések változtattak ezen.

Alapos vizsgálat után kiderült, hogy az UFO múmiák több mint 1200 éve haltak meg, és még mindig nem tudni pontosan, honnan származnak. Eddig három példányt vizsgáltak meg: két nőt, Máriát és Montserratot, valamint egy férfit, akit Antoniónak neveztek el.

Mária 170 cm magas volt, és 35–45 éves kora között halhatott meg. Mély vágás és harapásnyom található az alsó medencetájon, valamint több szúrt seb is látható rajta. Törött csontmintázatokat is találtak, ami arra utalhat, hogy lelökték valahonnan vagy leesett.

Montserrat 16–25 éves kora között halhatott meg. Egy mély szúrt sebet találtak az ötödik és hatodik bordája között, és több csontja is eltört.

Bár még nincs bizonyíték, amely igazolná, hogy ezek a lények valóban éltek, haláluk és kilétük továbbra is rejtély a tudósok számára.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek