Tizenöt éve van közöttünk együttműködés
– idézi a Magyar Nemzet Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) rendezvényén elhangzott szavait. A miniszterelnök elmondta, hogy az MKIK kitüntetett szervezett a kormány számára, a stratégiai kulcspartner. Mint jelezte, az erős gazdaság alapja az erős vállalkozói réteg, és a kormány dolga az, hogy elősegítse a vállalkozások sikeres működését.
A jövőt illetően jelezte, hogy Magyarország előtt két út áll: az egyik az adóemelések politikája. Felhívta a figyelmet, hogy már megjelentek az ellenzék részéről, hogy vagyonadót és ingatlanadót vetnének is, és megemelnék a személyi jövedelemadót.
Még 2010 előtt mindig a középosztály húzta a rövidebbet. Megpróbálták bevezetni az ingatlanadót, a vagyonadót és sokkal nagyobb szja volt érvényben
– tette hozzá.
Ha gazdaságról van szó, akkor minket nem érdekel az ideológia, mi a dönteseket józan ész alapján hozzuk
- hangsúlyozta. Mint mondta, annak idején azért választották az adócsökkentéseket azért választotta a kormány, mert meggyőződése: ha kevesebb az adózik a vállalalat akkor több lesz a munkások bére.
A miniszterelnök emlékeztetett a 2010 óta elért eredményekre. Ezek között megemlítette, hogy egymillióval többen dolgoznak, az átlagbér háromszor, a minimálbér megnégyszereződött, a gazdaság ereje megsokszorozódott.
Felívta a figyelmet arra is, hogy a baloldal irányítja Brüsszelt, azért olyan bürokratikus, átláthatatlan és vállalkozásellenes a rendszer. Olyan tervek vannak ott az asztalon ráadásul a miniszterelnök szerint, amik Ukrajna miatt gazdaságilag lenulláznák Magyarországot.
A miniszterelnök elmondta, hogy
a kormány gazdaságpolitikája stabil, kiszámítható és állandó.
Jelezte, öt tételben lehet összefoglalni a kormány gazdaságpolitikáját. Az első, hogy a gazdaság alapja a munka, nem a segély. Vélemény szerint csak a munka becsülete viheti előre a gazdaságot.
A kormány nézete, hogy aki dolgozik, azt támogatni kell, sosem sarcolni
– ismertette a második pontot. Orbán Viktor elmondta, hogy a harmadik tétel, hogy a versenyképesség kulcs az adócsökkentés. Meggyőződése, hogy ahol baloldali kormányzás van, ott bekövetkezik a gazdasági lejtmenet.
Mint jelezte, a gazdaságot nem ideológiai alapon támogatják, így a baloldali vállalkozók sem maradhatnak ki semmiből, ők is részei a nemzetgazdaságnak. Az ötödik tétel, hogy idén is elérik a céljaikat.
Nem sopánkodunk sem a háború, sem a szankciók miatt, a kitűzött célokat ilyen helyzetben is el kell érni
– rögzítette a kormányfő. Kiemelte, hogy az idei évre a legnagyobb cél, hogy megvalósítsák Európa legnagyobb, családokat érintő adócsökkentési programját, ami egy négyezer milliárd forintos program.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.