Becsapódás

Megvan a pontos dátum: a NASA sem tudja megakadályozni az űrhajó most vasárnapi becsapódását

B. V.

Létrehozva: 2025.05.08.

A Kosmos 482 nem teljesítette célját az Űrben és egészen idáig nem is tudott visszatérni a Földre.

Mint arról korábban beszámoltunk, űrhajó fog becsapódni a Földbe. A Kosmos 482 ugyanis, amelyet a Szovjetúnió még 1979-ben lőtt ki azzal a céllal, hogy elérje a Vénuszt, pályát tévesztett és mostanáig keringett az űrben. Most azonban egy olyan gravitációs mezőbe lépett, amely miatt biztos, hogy haza fog térni. Eddig a Harvard kutatói május közepére tették a becsapódást, az Egyesült Királyság környékére. Mérete és sebessége miatt azonban ez nem kis veszélyt jelent még akkor sem, ami miatt már a NASA sem tud előállni egy vésztervvel még annak ellenére sem, hogy most kiderült, pontosan mikor is ér Földet s Kosmos 482.

Attack,Of,The,Asteroid,On,The,Earth,"elements,Of,This
Kiderült hol és mikor csapódik be a Kosmos 482. Fotó: muratart

Eddig az előrejelzések azt jósolták, hogy a szonda május 8. és 13. között ér majd földet. Most azonban kiderült, valójában május 10-én érkezik majd az autó nagyságú méretű tárgy, amely azonban szerencsére úgy néz ki, hogy vízbe zuhan majd reggel 8 óra után 12 perccel. 

Rémisztő, de nem világ vége eset. Olyan, mintha egy közepes méretű autó esne le az égből 

- közölte Jonathan McDowell az 53 évvel ezelőtt fellőtt Kosmos kapcsán, írja a DailyStar.

 


 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek