Katasztrofális tömegbaleset történt a hét elején a brit cheshire-i motorversenypályán. Az első kanyar során ugyanis 11 motoros egymásnak ütközött, majd súlyos sérülésekkel szállították le őket a pályáról, miközben megszakították a versenyt. Később a British Superbikes megerősítette a legszomorúbb pletykákat, amelyek szerint a kórházban két fiatal versenyző belehalt a sérüléseibe.
A brit motorsport világa egy emberként gyászolja két fiatal tagját, a 29 éves Shane Richardsont és a 21 éves Owen Jennert, akik életüket veszítették a baleset után. A közlemény szövege így szól:
Owen Jennert (21) először a pálya mellett kezelték, majd a helyi orvosi központba szállították őket, ahol megpróbálták újraéleszteni. A mentősök minden igyekezete ellenére a fiú belehalt a súlyos fejsérülésébe. Shane Richardsont (29) először a pálya mellett látták el, majd a pálya menti orvosi központba szállították át, ahonnan a súlyos mellkasi sérülései miatt a Royal Stoke Egyetemi Kórházba szállították, sajnálatos módon még a megérkezése előtt életét veszítette. Egy Tom Tunstall nevű versenyzőnk szintén életveszélyes sérülésekkel került kórházba, az ő állapota jelenleg is kritikus.
- olvasható a British Superbikes tájékoztatásában.
A Mirror arról írt, hogy a versenyt tudósító kommentátor szerint ez volt a legbrutálisabb motorbaleset, amit valaha látott életében.
A versenyek rajtja mindig a legveszélyesebb rész. Sok szempontból ez adja az izgalmát is, de az nem gyakran fordul elő, hogy ennyire összezsúfolódva induljon el a rajt. A kockázattal minden versenyző tisztában van, amikor oda áll a rajthoz. De az, hogy két versenyző is életét veszítse az abszolút megdöbbentő és megrázó. A sérült sportolóknak minden jót és mielőbbi felépülést kívánok! Soha életemben nem láttam ilyen brutális balesetet egy verseny során.
- nyilatkozta a lapnak a kommentátor.
A fiatal áldozat Owen édesapja Michael egy képet posztolt az elhunyt fiáról, aki a legjobb barátjával a macskájával volt látható. A fotóhoz annyit írt, "a fiam és élete szerelme".
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.