Vonat

Közlekedésinfó: Lázár János fontos változást közölt - Videó

Bors

Létrehozva: 2025.05.27.

Módosítva: 2025.05.27.

A közlekedési miniszter rendkívüli bejelentést tett.

Az építési és közlekedési miniszter szerdán közlekedési infó címmel sajtótájékoztatót tart, amelyen többek között olyan fontos témákat érint, mint a MÁV-, Volán-, sztráda-fejlesztések, illetve a KRESZ változások. A tárcavezető a közlekedést érintő korábbi 10 pontos vállalásának fejleményeit is ismerteti, valamint azt ígérte Szentkirályi Alexandrának is, hogy válaszol neki arra a felvetésre, hogy a nyáron meghosszabbított menetrenddel közlekedjenek a HÉV és Volán buszok. 

Lázár János / Fotó: YouTube

Lázár János azzal kezdte, hogy a tarifareformnak köszönhetően - amellyel az ország- és vármegyebérleteket is bevezették - sokkal többen használják a közösségi közlekedés, mint korábban.  

2024 volt az első év, amikor a közösségi közlekedésben az utazások száma meghaladta az egymilliárdot.

A miniszter tudatta, hogy jegyből és bérletből is sokkal többet adtak el tavaly. Bérletből például 800 ezer darabot, és így 115 milliárd forint árbevétel keletkezett. Ez azt jelenti, hogy az olcsóbb jegyek és bérletek ellenére nőtt a bevétel.

A 2024-es év legnagyobb rezsicsökkentése volt a tarifareform

- emelete ki a politikus, majd példaként említette, hogy Pest vármegye esetében egy diák 945 forintért közlekedik egész Budapesten is.  

Lázár János kitért arra is, hogy 50 ezer MÁV-osnak és Volánosnak köszönhetjük, hogy 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben is működik a rendszer. Szerinte a legnagyobb erény, hogy munkabéke van, ami a 3 éves bérmegállapodásnak is köszönhető:

  • 2024-ben átlagosan 17.8 százalékos;
  • 2025-ben 6,7 százalékos;
  • 2026-ban 4,7 százalékos béremelést jelent. 

A miniszter elmondta, hogy a többlet bevételnek és az észszerűbb gazdálkodásnak köszönhetően idén mind az 50 ezer dolgozót egyszeri bérkiegészítéssel is fogják segíteni. Lázár János ezután a korábban tett 10 pontos vállalásáról szólt:

  • 2025 június 1-től a történelem során először bevezetik, hogy 20 perces késés esetén a jegyárak 50 százalékát visszatérítik az utasoknak
  • 2026 januárig 1200 Volán buszpályaudvaron és MÁV vasútállomáson található mosdót újítanak fel. Ez 100-as etapokban már most is zajlik. 
  • Április elseje óta az InterCity járatokon biztosítják a folyamatos takarítást. Ez napi 300 járatot jelent.
  • 1000 új autóbuszt vásárol Magyarország, ebből az első 130 darab napokon belül megjön és a Balatonon járnak majd. Ezek mind klimatizáltak lesznek
  • 2026 tavaszáig 70 mozdonyt bérel a kormány, nyáron ennek már meglesz a hatása a Balaton-Budapest vonalakon is. Jövőre aztán további 30 mozdonyt bérelnek majd, így összesen 100, az eddigieknél jóval fiatalabb mozdony áll majd szolgálatba. 
  • 285 új IC-kocsit megrendelése van folyamatban. 
  • Április elsejétől megindult a MÁV+ applikáció. 

Lázár János tudatta, hogy a nyári menetrend június 20-tól lesz érvényben. A forróságban idén is komoly kihívásokkal néz szembe a tömegközlekedés, és várhatóan a 40 fokban lesznek is fennakadások. A tavalyi tapasztalatokat levonva viszont 300-350 klimatizált busszal igyekeznek a meleg időben túlterhelt vasútvonalakat segíteni. Ez azt jelenti, ha valaki nem tud vagy nem akar nyáron vonatozni, akkor a Déli pályaudvar bejáratánál új és klimatizált buszon várják majd az utasokat. 

A miniszter azzal zárta a tájékoztatóját, hogy mind a 3200 magyar településre biztosítani fognak a nyáron legalább egy klimatizált járművel való eljutást.

Lázár János Közlekedésinfóját itt lehet visszanézni:

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek