Május 18-án ünnepeljük az internet napját, de ez nem egy hivatalos nemzetközi világnap. A napot 2011-ben a Magyar Telekom kezdeményezésére hozták létre. Ezzel a kezdeményezéssel akarták felhívni a figyelmet az internet társadalomra gyakorolt hatására.
Te is egyfolytában a neten lógsz? Az idegösszeomlás kerülget, ha elmegy a WIFI két percre? Akárki akármit mond, mindenki életének megkerülhetetlen része lett a világháló.
Még a kilencvenes évek elején is hihetetlennek tűnt, hogy lesz egy rendszer, ami a világ számítógépeit képes lesz összekötni. Arra pedig végképp senki nem számított, hogy ez a világháló lesz a legnagyobb közösségépítő erő a világon. A net segítségével eltűntek a határok és a távolságok, két másodperc alatt tudsz dobni egy üzit az Amerikában élő barátodnak, akinek azonnal megkaphatod a válaszát is.
Annyira rohamos fejlődött a netes kultúra, hogy mire megismerted a Facebook minden funkcióját, addigra már kiment a divatból.
Életünk minden részét befolyásolja már a net, itt rendelünk ételt és keressük életünk párját.
Azonban nagy út vezetett idáig, sok-sok meglepő és technikai újításon keresztül. Te emlékszel ezekere? Ugorjunk is neki a netes kvíznek, amit próbálj meg Google nélkül megoldani! Sok sikert!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.