Egy német férfit és egy amerikai nőt tartóztattak le az északkelet-spanyolországi Oviedóban, miután kiderült, hogy három kisgyermeküket – egy tízévest és egy nyolcéves ikerpárt – több mint négy éven át a négy fal között tartották. A gyerekeket a hatóságok „a borzalmak házából” mentették ki, és most állami gondozásba kerültek.
A szülők a koronavírus-fertőzéstől való rettegésükre hivatkoztak, és azt állították a rendőröknek, hogy a gyerekek nagyon betegek. A helyi rendőrfőnök elmondása szerint azonban semmilyen betegségre utaló jelet nem találtak, a gyerekek inkább teljesen elszigetelődtek a külvilágtól. Mint fogalmazott: „visszaadtuk az életüket” – írja a Ladbible. A nyomozás egy szomszéd bejelentésével indult, mivel a lakók azt észlelték, hogy a gyerekek nem járnak iskolába, sőt, évek óta senkit sem láttak bemenni vagy kijönni őket a lakásból. A leeresztett redőnyök, az évek óta zárt ablakok és a teljes csend miatt sokáig nem is sejtették, hogy bent gyermekek élnek.
A rendőrök egy áramszünet idején hatoltak be a házba, ahol rendkívüli kosz, összevisszaság, gyógyszerek és maszkok sokasága fogadta őket. A gyerekek kiságyakban aludtak, amelyek fölé rémisztő, éles fogú szörnyeket ábrázoló rajzokat ragasztottak. A szobában torz játékbabák is hevertek. Bár a gyerekek nem voltak alultápláltak, a hatóságok szerint piszkosak voltak, teljesen elszigetelten éltek, nemcsak az iskolától, hanem a valóságtól is.
Amikor a rendőrök kivitték őket a kertbe, a gyerekek „pánikba estek” – mesélte a rendőrfőnök. Egy egyszerű csiga látványa is óriási érzelmi reakciót váltott ki belőlük. A hatóságok családon belüli erőszak, rendszeres pszichológiai bántalmazás és gyermekelhanyagolás miatt emeltek vádat a szülők ellen. Az ügy hatalmas felháborodást váltott ki Spanyolországban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.