Egy mindössze 26 éves, életvidám és nyitott fiatal nő majdnem egy hónappal azután hunyt el, hogy egy liverpooli éjszakai szórakozás során leesett egy bár lépcsőjén. Georgia Harry 2024. március 17-én, hétfő hajnalban barátaival szórakozott a Lost bárban, Liverpool belvárosában, amikor a szörnyű baleset megtörtént, ami végül életét követelte.
A fiatal nő a szórakozóhely lépcsőjén esett le, hajnali 2 óra után. Azonnal hívták a mentőket, és Georgiat súlyos fejsérüléssel szállították a The Walton Centre intenzív osztályára, ahol életfenntartó gépekre került.
Aznap éjjel közölték velünk, hogy valószínűleg nem éli túl az éjszakát. De miután lekapcsolták a gépekről, még öt napig küzdött. Harcos volt, a végsőkig küzdött. Olyan erős volt
- emlékezett vissza édesanyja, Nicola Poolton a baleset utáni napokra.
Georgia április 8-án került le a gépekről, és április 13-án, vasárnap hunyt el, szerettei körében. Május 7-i temetésén zsúfolásig megtelt a St. Michael In The Hamlet templom, ahol barátai és családtagjai búcsúztak tőle, felidézve életvidám személyiségét.
Nagyon életvidám, barátságos, nyitott lány volt. Keményen dolgozott, de imádott bulizni a barátaival és utazni. Mindenkivel megtalálta a hangot
- tisztelgett lánya emléke előtt Nicola.
Georgia édesanyjával és két tacskójukkal, Mabellel és Maggievel élt Aigburthben, és a liverpooli útlevélhivatalban dolgozott.
A tragikus baleset után a Merseyside-i rendőrség nyomozást indított, több tanút kihallgattak, és biztonsági kamera felvételeket is átvizsgáltak. Két férfiról készült felvételt is kiadtak, akik tanúi lehettek az esésnek.
Szeretnénk, ha a képeken látható két férfi jelentkezne, hogy segítsenek tisztázni, pontosan mi történt, és hogyan esett le a lépcsőről. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a képen látható férfiak ellen nem folyik eljárás, és semmi sem utal arra, hogy bármi rosszat tettek volna
- közölte Neil Dillon nyomozófelügyelő.
Nicola megosztotta, hogy a nyomozás lezárult, az ügyben júliusra tűzték ki a hivatalos halottszemlét, ahol fény derülhet a történtek pontos részleteire - írta a Mirror.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.