3500 dollár? Brutális drágulás jöhet az iPhone-oknál

Apple
PUBLIKÁLÁS: 2025. május 03. 12:45
A helyzet bizonytalan. Az Apple szerint a drágulás veszélye nem zárható ki, a szakértők szerint pedig igencsak mélyen kell majd a zsebünkbe nyúlni az új csúcsmodellért.

Az Apple május 1-jén bejelentette, hogy az Egyesült Államok és más országok közötti vámháború következtében 900 millió dolláros többletköltséggel kell számolnia a második negyedév végéig. A cég vezérigazgatója, Tim Cook szerint ez a kiadás a globális vámrendszerek, politikák és alkalmazások változatlansága esetén várható.

Apple
Az Apple szerint a drágulás veszélye nem zárható ki  Fotó: Forrás: mama_mia / Shutterstock.com

Cook megnyugtatta a részvényeseket, hogy a vállalat már megtette a szükséges lépéseket a jövőbeni vámhatások enyhítésére. Bár a költségek jelentősen nőttek, azt mondta, a cég csak „korlátozott hatást” érzékelt az elmúlt időszakban, részben a beszállítói lánc átszervezésének köszönhetően. A jövőben az amerikai piacra szánt iPhone-ok nagy része Indiából, míg az iPadek, Mac-ek és Apple Watchok többsége Vietnámból érkezik majd. Mint fogalmazott:

A múltból megtanultuk, hogy ha minden egyetlen helyre koncentrálódik, az túlságosan nagy kockázatot jelent.

A szakértők szerint igen komoly drágulás jöhet az Apple-termékeknél

A piaci elemzők azonban óvatosságra intenek. Jacob Bourne, az Emarketer szakértője szerint a gyártás Indiába helyezése kérdéseket vet fel a kivitelezés ütemezését, a gyártókapacitást és a költségek elkerülhetetlen növekedését illetően. Ezek akár a fogyasztókra is átháríthatók lehetnek – írja a Unilad.

Dan Ives, a Wedbush Securities elemzője még tovább ment: szerinte ha a vámháború elmélyül, a következő iPhone akár 3 500 dollárba is kerülhet, szemben a jelenlegi csúcsmodell, az iPhone 16 Pro Max 1 199 dolláros árával. Úgy véli, ha a vásárlók valóban hajlandóak ennyit fizetni, akár New Jersey-ben vagy Texasban is gyárthatnák a készülékeket – de 1 000 dolláros áron ez az elképzelés szerinte nem reális.

A helyzet tehát bizonytalan, és bár az Apple igyekszik csökkenteni a hatásokat, a jövőbeni drágulás veszélye azonban nem zárható ki.
 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.