Gyászba borult szerda (április 16.) este a magyar és a nemzetközi motorostársadalom is, miután egyik legendás tagjuk, a hazai és nemzetközi porondon is jól ismert Varga Ákos, hátborzongató balesetben vesztette életét. A győri motorbaleset a helyi Dunacenternél történt: a motor és az Audi vélhetően akkor ütközött össze, amikor az audis sávot váltott. A csattanás ereje olyan nagy volt, hogy a motort hajtó Ákost egyenesen egy oszlopnak csapódott, majd lezuhant a motorról.
A mentők rögtön a helyszínre rohantak. A Bors úgy tudja, hogy ekkor már több civil is ott tolongott a horrorbaleset helyszínén és egy emberként próbáltak segíteni a motoros bajnokon.
A szemtanúktól úgy értesültünk, hogy a férfit többen is igyekeztek szólongatni, próbálták megkérdezni, hogy velük van-e még, azonban erre már nem felelt, a segítségére siető emberek pedig már nem érezték a pulzusát sem.
A túlélésre esélye sem volt: bár úgy értesültünk, hogy a mentősök másfél órán keresztül harcoltak az életéért, már nem lehetett megmenteni.
A tragédia után nem csak az Alma becenéven ismert Ákos barátai, szerelme és családja, hanem az egész hazai és nemzetközi motorostársadalom is gyászba borult.
Ákos ugyanis igazi legendának számított: 2006-ban első magyar motorosként teljesítette a Dakar Rallyt, méghozzá a kategóriában is kiemelkedő eredménnyel; míg endurósként többször magyar bajnoki címet tudhatott magáének.
A motorsport nem csak a hobbija, hanem valósággal a lételeme volt: nem véletlen, hogy később motorokkal foglalkozó üzletet nyitott.
Ő volt az első magyar motoros, aki a Dakar Rallyn célba ért, többszörös magyar bajnok enduros, extrém-enduro versenyző, akit a mai napig is a motorozás éltet
- írta róla cége, az Alma Motor, amelynek egyben ügyvezetője is volt. A férfi azonban semmit nem bízott a véletlenre: úgy tudjuk, hogy motorokkal foglalkozó cége mellett a csontkovács szakmát is kitanulta, amit ismerősei szerint ugyanolyan szívvel-lélekkel csinált, mint a versenyzést.
A férfit százak gyászolják.
Tényleg legenda volt, emellett remek szakember. Imádta a motorokat, mindent tudott erről a sportról, több ismerősöm is tőle vásárolt. Még mindig nem tudom elhinni, hogy elment, méghozzá egy figyelmetlen autós miatt. Hiszen ő ízig-vérig profi volt. És még csak 50 éves lett volna idén
- mondta a férfi egyik ismerőse.
Tőle vettem az első robogóm. Nyugodjon békében
- kommentelte egy másik férfi. A baleset helyszínére azóta számtalan barát és ismerős kilátogatott: gyertyák, virágok és mécsesek tucatja sorakozik: mindent Alma emlékére állították.
Nagyon óvatos sofőr volt. Nem vagánykodott feleslegesen, pontosan tudta, hogy mit lehet és mit nem. Méltatlan ez az egész. Egy legendával lett kevesebb a motorsport
- tette hozzá egy másik ismerőse.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.