„Beszéljünk magyarul és érthetően: azokról a baloldali aktivistacsoportokról van szó, amelyek milliárdszámra kapják a támogatást Brüsszelből. Politikai tevékenységet végeznek, mindenféle elszámolás és átláthatóság nélkül. Az adófizetők pénzéből, sokszor az adófizetők érdekeivel szemben”
– fogalmazott a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője.
Kiemelte, hogy a számok megdöbbentőek. A számvevőszéki jelentés szerint a szerződések összege meghaladta a 7 milliárd eurót a 2021-2023-as időszakban. Ez 2800 (!) milliárd forintnak felel meg. Hozzátette, hogy a nagyságrend azóta alighanem növekedett, ráadásul a EP-s nagykoalíció tovább növelné az összegeket a USAID-források elapadása miatt.
„- A jelentés szerint a kiadások 40 százaléka mindössze 30 aktivistacsoportnál landol (ez több mint ezermilliárd forintos összeget jelent).
- A legtöbb szervezet esetében az uniós pénz jelenti a fő finanszírozási forrást. Ami azt is jelenti, hogy nem a társadalom egyes csoportjait képviselik, hanem brüsszeli intézményeket, azon belül is egy ideológiai irányvonalat.
- A jelentés szerint lehetetlen megbízható információkat szerezni a nem kormányzati szervezetek által kapott uniós források összegéről. A hivatalos oldalon közzétett számok sok esetben nem felelnek meg a pénzügyi beszámolókban közzétett összegeknek. Ráadásul a Bizottság nem hozta nyilvánosságra, hogy a pénzelt szervezetek mely esetekben kapták feladatba, hogy a Bizottság érdekében lobbizzanak”
– részletezte.
Dömötör Csaba kitért arra is, hogy az Európai Bizottsághoz beküldött adatigényléseik első hullámára elutasító válaszok érkeztek. A legbotrányosabb érvelés az volt, hogy „nem konkrét szerződést kérünk, hanem információt”, ezért nem tudják teljesíteni a kérést, és lezárják az ügyet – tette hozzá.
Mint írta, a történetnek természetesen nincs ezzel vége.
„Újabb adatigényléseket nyújtunk be, beadványt nyújtottunk be az európai ombudsmanhoz, és ha kell bíróságra is visszük az ügyet. Semmi mást nem kérünk, csak azt a szintű átláthatóságot, ami a magyar állami intézmények esetében a normál ügymenet (a magyar minisztériumok közzéteszik a szerződések listáját és összegét, ezért lehet róluk vitatkozni).
Ez nem csupán elvont politikai vita. Azért nem, mert olyan aktivistacsoportokat pénzelnek közel 3000 milliárddal, amelyek utána gyengítik a határvédelmet, gazdák ellen kampányolnak, ideológiai marhaságokat erőltetnek, demokratikusan megválasztott kormányokat perelnek. Véletlenül sem a választók megbízásából, viszont minden esetben az ő pénzükből”.
Ennek a gyakorlatnak kell véget vetni. Az átláthatóság, és annál is inkább a demokrácia nevében
– szögezte le Dömötör Csaba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.