Azt ismerik, hogy Peti az orvosnál? - viccel foglalta össze Magyar Péter állapotát Menczer Tamás

Menczer Tamás
PUBLIKÁLÁS: 2025. április 05. 19:47
Egy viccel reagált Menczer Tamás a Tisza Párt elnökének korábbi gondolatai. Magyar Péter szerint ugyanis a fideszeseknek nagyon kell vigyázniuk.

– Ma délután megtudtam, hogy nekünk, fideszeseknek nagyon kell vigyáznunk – hívta fel a figyelmet Menczer Tamás pénteken a Lázár Jánossal közösen tartott utcafórumon Pátyon. A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója a közösségi oldalára feltöltött videójában azt is elmondta, miért kell a fideszeseknek vigyáznia.

 

Magyar Péter kiírta a közösségi oldalára, hogy a fideszesek álruhában, ürgebőrbe bújva, tiszásnak öltözve megtámadják egymást – magyarázta Menczer Tamás. Majd ironikusan azt mondta: 

Tehát azt javaslom, hogy mindenképpen kerüljük el azt, hogy megtámadjuk egymást.

A kommunikációs igazgató jelezte, hogy mikor ezt a kiírást nézte az volt az érzése, hogy „ez elmebaj”. Magyar Péter írását látva egy vicc jutott csak eszébe: 

Azt ismerik, hogy Peti az orvosnál?

„– Peti az orvosnak: doktor úr, elmehetek?

– Nem, elmebeteg” – mesélte. Hozzátette: tehát a helyzet az súlyos.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.