Szülőbolygónktól, a Földtől mintegy 2600 fényév távolságra található egy úgynevezett bináris rendszer, a T Coronae Borealis. Ezt két, egymás körül keringő csillag alkotja: egy fehér törpe és egy vörös óriás. A fehér törpe sok milliárd évvel ezelőtt a Naphoz hasonló csillag volt, amíg el nem égette a magjából az összes hidrogént – ahogy majd a Nap is fogja egyszer. Ebben a rendszerben azonban a fehér törpe nincs egyedül, így aztán párjától, a vörös óriástól szívja el a hidrogént. Ez a folyamat pedig hosszú távon nem más, mint egy kozmikus detonációs folyamat, ami nagyjából 80 évente, egy termonukleáris robbanással végződik, a különös égi jelenség a Földről is érzékelhető lesz!
A csillagközi tűzijáték úgy jön létre, hogy a fehér törpe által a vörös óriástól elszívott hidrogén felhalmozódik, miközben az anyag nyomása és hőmérséklete is folyamatosan emelkedik, végül pedig robban. Mindezt olyan látványosan és akkora erővel, hogy az ezzel járó kifényesedés még a Földről is látható lesz – méghozzá szabad szemmel! Ezt a csillagkitörést nevezzük nóvának.
Egy emberöltő alatt csak egyszer látni ilyen különlegességet, így nem csoda, hogy a csillagászok már tűkön ülnek. Ráadásul az is ritka, hogy egy ilyen robbanás fénye elérje a Földet. Ahhoz, hogy láthassuk, a Hercules és az Ökörhajcsár csillagkép közötti területet kell majd kémlelni az égbolton. Hogy pontosan mikor, azt nehéz megjósolni, de a szakemberek mostanra több lehetséges dátumot is megjelöltek. Az első ezek közül 2025. március 27-e. Annyi biztos, hogy amikor megtörténik majd a robbanás, az akkora erejű lesz, hogy
nagyjából egy héten át lehet majd látni a fényességét!
Készpénznek azonban semmiképp ne vegyük ezt a dátumot, ami azért sincsen kőbe vésve, mert egy nóva a csillagászatban nem tartozik a kiszámítható dolgok közé – ellentétben mondjuk egy Napfogyatkozással. Ugyanakkor véletlenszerűnek sem mondható a közelgő esemény, miután a T Coronae Borealis egy ismétlődő nóva. Ezek esetében a múltbeli megfigyelések segítségével jósolható meg a következő esemény. Így jutottak most a szakemberek a március 27-i dátumra.
Nem kizárt ugyanakkor, hogy 2025. november 10-ig, vagy akár 2026. június 25-ig is várni kell a csillagkitörésre. Így vagy úgy, de lemaradni azért nehéz lesz róla...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.