Most jött a hír a Vatikánból: a súlyos beteg Ferenc pápáról van szó

pihenés
PUBLIKÁLÁS: 2025. február 18. 16:35
Egyre jobban aggódnak a hívek.

Ahogy arról a Bors is beszámolt, a pápa múlthét péntek óta a római Gemelli kórházban feküdt hörghurut gyanújával, és az állapota stabil, de az orvosok jobbnak tartanák, ha nem tenné ki magát fölösleges kockázatnak a 88 éves vallási vezető. Ferenc pápa erre csak legyint. 

A pápa korábban is küzdött különböző típusú betegségekkel Fotó: Nagy Zoltan / Metropol

Kórházban a pápa

Az orvosi vizsgálatok megerősítették, hogy a pápa polimikrobiális légúti fertőzésben szenved, ami azt jelenti, hogy több vírus, baktérium és gomba támadta meg a tüdejét. Ferenc pápa a korábbi apróbb betegeskedései ellenére sem hagyta abba munkát, és csak most jutott el arra a pontra, ahol nem tud több misét és prédikációt vállalni, hiszen a betegsége súlyosbodott. 

A misék és események lemondásai mögötti okok is érthetőek: egyrészt Ferenc pápa már 88 éves, és ebben a korban egy megfázással sem lehet elég óvatos az ember, másrészt a Vatikán a Szentévre készül, a katolicizmus negyedszázados ünnepére, amely várhatóan 30 millió zarándokot vonz majd Rómába és nyilvánvalóan addigra szeretnék, hogy a pápa ereje teljében legyen és felépüljön. 

Az is most már biztos, hogy a szombati nap elmarad, és a vasárnapi jubileumi szentmisét pedig a szentévet szervező érsek vezeti majd - írja a The Sun.

Múlt hétvégén is módosított felosztásban történt a szentmise, ugyanis a művészekért tartott misén Ferenc helyett egy bíboros jelent meg. A következő nagy jubileumi esemény, amelyen hagyományosan a pápa is részt vesz, március 8-9-én lesz, amelyet az önkénteseknek szentelnek.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.