Magyarország a családok adóparadicsoma lesz

adókedvezmény
PUBLIKÁLÁS: 2025. február 28. 13:35
A miniszterelnök szerint erős ország nincs erős családok nélkül.

A Ripost írja, hogy Orbán Viktor pénteken reggel a Kossuth rádió vendége volt. A miniszterelnök elmondta, hogy négy év alatt olyan adórendszert hoznak létre, aminek a középpontjában a családok állnak. Úgy fogalmazott: Magyarország a családok adóparadicsoma lesz.

család, nagycsalád, nagycsaládosok, négy gyerek, gyerekek, családtámogatás
Orbán Viktor szerint nincsen erős ország erős családok nélkül, ezért is támogatják adókedvezménnyel a gyermekvállalást / Fotó: Shutterstock (Illusztráció)

A kormányfő évek óta most érzi először azt, hogy a béke logikája szerint lehet rendezni a gazdaságot. Mint jelezte, a lépések nagyívűek és a családokra összpontosítanak. A terv logikája a következő:

Segítsünk a családoknak, hogy vállaljanak gyereket!

Szerinte ugyanis ha nem születik elegendő gyerek, akkor nem lesznek erős családok, erős ország nincs erős családok nélkül, ezért vezették be korábban a családi adókedvezményt

Ezután a kormányfő emlékeztetett, hogy fiatalokat segítő intézkedéseket is bevezettek:

  • Ezért nem kell a 25 év alattiaknak szja-t fizetni, 
  • majd a harminc év alatti anyáknak is lehetővé tették ezt, 
  • ezt pedig az követte, hogy a négygyerekes édesanyáknak életük végéig nem kell szja-t fizetniük. 

Most lehetőség nyílt a családi adókedvezmény két lépésben történő megduplázására, az egygyerekesek kapnak húsz ezer, a kétgyerekesek nyolcvan ezer, a háromgyerekesek kétszázezer forintot vihetnek haza az adójukból

A jövőről a miniszterelnök elmondta, hogy az adócsökkentés politikájának középpontjában továbbra is a családok állnak. 

Magyarország egy családi adóparadicsom lesz 

Mint jelezte, milliószámra lesznek olyanok, akiknek a jövőben egyáltalán nem kell majd adót fizetniük az életük során. 

A miniszterelnök interjúját itt lehet visszanézni:

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.