A „másodlagos” emlőrák ijesztően gyors terjedésére hívták fel a figyelmet az orvosok – és az alig ismert tünetre, amelyet nők ezrei hagyhatnak figyelmen kívül. A brit Hannah Gardner kettős masztektómián esett át, azaz eltávolították azt a mellét is, amelyik nem volt daganatos, ezt követően pedig kemoterápiás kezelést is kapott, és biztos volt benne, hogy legyőzte a mellrákot. Még amikor évekkel később daganatot találtak a mellkasában, akkor sem aggódott különösebben.
Az újraműtött mellemben határozottan éreztem egy borsó méretű csomót
– mondta a 38 éves Hannah, aki klinikai vizsgálatok vezetőjeként dolgozik Angliában, Twickenhamben. A vizsgálatok azonban kimutatták a legrosszabbat. Hannah 26 éves volt, amikor először diagnosztizálták nála a betegséget 2013-ban. Miután legyőzte a betegséget, férjével, Peterrel úgy döntöttek, hogy családot alapítanak. Kislányuk, Lilah, 2020 júliusában született. Ezért érte váratlanul, amikor 2020 novemberében egy rutinvizsgálat során rákos sejteket találtak a hónalji nyirokcsomóiban.
Az egyetlen jel egy furcsa lüktető érzés volt a hónaljamban, ami néhány héttel korábban kezdődött.
– mondta. A sugárkezelés után újra reménykedni kezdett, de két évvel később a rák visszatért, ezúttal már a májára is terjedt.
Az onkológus világossá tette: ez másodlagos rák, és nincs rá gyógymód. Ez volt a legrosszabb rémálmom.
– vallotta be. Hannah most rész vesz egy immunterápiás klinikai vizsgálatban, és élethosszig tartó kezelésre számíthat - írja a Daily Mail.
Hannah az Egyesült Királyságban élő körülbelül 57 000 nő egyike, akik másodlagos mellrákkal küzdenek – derült ki egy 2021-es jelentésből. Ez a szám 2018 óta évről évre növekszik. Az Egyesült Királyságban a primer mellrákkal diagnosztizált betegek 10–40%-ánál alakul ki másodlagos mellrák.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.