"Hagyj itt" - könyörgött édesanyjának a gyereksztár, borzalmas halált halt

gyereksztár
PUBLIKÁLÁS: 2025. január 12. 17:45 / FRISSÍTÉS: 2025. január 12. 18:17
Az édesanya összetört, amiért nem tudta megmenteni gyermekét.

Az egykori gyermeksztár, aki vak volt és cerebrális paresissel élt, "szükségtelenül" halt meg a Los Angeles-i erdőtüzekben, árulta el összetört szívű édesanyja.

A cerebralis paresis olyan idegrendszeri sérülések gyűjtőneve, melyek az idegrendszer fejlődése során következnek be, jellemzően a születés előtt, és a mozgás, a testtartás, valamint az izomtónusszabályozás rendellenességeivel kapcsolatosak. A szakkifejezés a bénulás agyi eredetére utal.

Shelley Sykes arról számolt be, hogy a helyi tűzoltósághoz rohant segítségért, miután nem tudta elérni a segélyhívót, és nem tudta kimenteni fiát, Roryt az önálló kis házból, amely az ő ingatlanja mellett állt, miközben a lángok már körbevették a területet.

Ő volt a kisfiam, és értelmetlenül halt meg

– nyilatkozta Sykes.

Azt mondta: Anya, hagyj itt! Eltört a karom, nem tudtam felemelni, nem tudtam elmozdítani őt.

– tette hozzá Sykes.
A hírek szerint az anyuka 400 métert vezetett a helyi tűzoltóságig, hogy segítséget kérjen, de ott azt mondták neki, hogy „nincs víz”. Mire a tűzoltók visszamentek vele, fia házikója már porig égett. A 32 évesRory, aki gyermekként a Kiddy Kapers című tévéműsorban szerepelt, szén-monoxid-mérgezésben halt meg – közölte Sykes. A helyi vízszolgáltató is megszólal az ügyben, tagadta az állításokat, mondván: „a vízellátás a környező területeken folyamatos volt és zavartalan maradt” - írja a Mirror.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.