A helyiek szerint a szülők hihetetlen felelőtlensége okozta a balesetet; a kislányon nem volt bukósisak és a fék sem működött biciklijén, mikor a járdáról az úttestre gurult Budapesten, a XVI. kerületben egy forgalmas kereszteződésnél. Az 5 éves gyermek súlyos sérüléseket szerzett, életveszélyes állapotban szállították a kórházba.
A forgalmas kereszteződésnél a kislány biciklije gyorsan legurult a járda lejtős szélén a fék hiányában, a szülők próbáltak utána sietni, de már késő volt. Az ütközés hatására fej- és hátsérüléseket szerzett a gyermek, illetve agyrázkódás tüneteit is mutatta, azonnal kórházba szállítottak életveszélyes állapota miatt.
A baleset az Ida utcánál történt, az autós épp a Szénás utca irányából tartott a Mátyás király utca felé, mikor a kislány kigurult elé, a sofőr pedig már nem tudott időben fékezni. A Tények információi szerint az autós először tovább hajtott, de visszament.
A helyiek szerint a szülők hibásak az ügyben, amiért sisak nem volt a gyermeken és biciklije sem volt rendben. Azt állítják, csak a szerencsén múlott, hogy nem végződött tragédiával a baleset.
A sofőr ellen nem indult eljárás, de a rendőrség szabálysértés ügyében vizsgálja a történteket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.