"Nagyon hálás vagyok!" – eltűntként körözték a 6 éves Nimródot, így került vissza édesanyjához

karácsony
PUBLIKÁLÁS: 2024. december 26. 20:00
Napokig körözte a rendőrség a 6 éves Nimródot, de a kicsi végre hazakerült. A kisfiút eltűntként keresték, de a karácsonyt már édesanyjával tölthette.

Ahogyan azt korábban a Bors megírta, Rózsa Nimrod Louis eltűnése miatt a rendőrség nemzetközi körözést adott ki. Mindennek az előzménye az, hogy édesanyja, Szabó Zsuzsanna, évek óta pereskedik volt párjával azért, hogy megszerezze a kisfia szülői felügyeletét. Nemrég a bíróság másodfokon az édesanya javára döntött. Ám rögtön ezután az apa felszívódott a gyermekkel. A rendőrség azonnal lépett és közzétette a kisfiú körözését.  

eltűnt
Nemzetközi körözést adtak ki az eltűnt kisfiú miatt Fotó: police.hu

Napokig nem tudtuk, hol vannak

 – kezdte lapunknak az édesanya. – A rokonok és a szomszédok mondták még korábban, hogy az apa a jelenlegi feleségével, annak kislányával, és Nimróddal indultak útnak. A rendőrség azonnal nemzetközi körözést adott ki a kisfiamra, hogy haza tudjon kerülni, hiszen a bíróság az én javamra döntött, nálam a helye. Akkor még bizonytalan volt a helyzet, de aztán fordult a kocka. 

eltűnt
Nimrod édesanyjával karácsonyozhatott Fotó: olvasói

Vélhetően Nimrod édesapja is értesült a körözésről, és jobbnak látta, ha hazaviszi a gyermeket az édesanyjához. 

Hallottam, hogy dörömbölnek a kapun

 – folytatta az anyuka. – Nimrod volt az. Kiabálta, hogy „anya, anya”. Azonnal beengedtem, óriási volt az öröm. Az apja csak annyit mondott, hogy ma (dec. 26.) jön érte és elviszi a végzés szerint. Úgy tett, mintha nem tudna a körözésről, de később hívogatott és írogatott nekem, hogy normális vagyok-e, miért kellett feljelentenem? Erre nem reagáltam, hanem szóltam a rendőröknek, akik megígérték, hogy beszélnek vele, hogy ne zaklasson tovább.

Nimrod azóta az édesanyjával van, együtt karácsonyoztak.

A kisfiam nagyon boldog, de fél is, folyamatosan azt mondja, hogy nem akarja, hogy az apja megint elvigye. Azt mondja, hogy nálam akar lenni, nem akar menni. Úgy gondolom, hogy a körözés miatt ijedhetett meg a kisfiú apja, ezért hozta vissza végül Nimródot. Hatalmas összefogás indult értünk, rengeteg megosztást kaptunk, ismeretlenek írtak nekem, hogy drukkolnak, hogy hazakerüljön a fiam. Mindenkinek nagyon hálás vagyok!

eltűnt
Az édesanya attól tart, hogy apja újra eltűnik a gyermekkel Fotó: olvasói

Zsuzsanna fél, hogy 26-án ismét napokra eltűnik a gyermek.

– Nimródot nagyon megviseli ez az egész, elég stresszes. Félek is, hogy ha ma (dec. 26.) eljön az apja érte, nehogy megint elvigye több napra úgy, hogy ne tudjak semmit a gyermekemről – zárta szavait az édesanya. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.