Amikor férje autója megállt, az újdonsült anyuka, Kelly Fredricks biztonságos távolságban megállt és figyelte a férfit. Hetek óta gyanította, hogy TJ-nek viszonya van - és itt volt az alkalom, hogy tetten érje.
Amikor kicsi várakozás után közelebb mentem és TJ szembefordult velem, úgy nézett ki, mintha szellemet látott volna. Ekkor láttam meg a nőt az anyósülésen, Patty nénikémet. A blúza ki volt gombolva, és egyértelmű volt, hogy mire készültek. Az arcukra a bűntudat rá volt írva...
- mondta a 24 éves Kelly, akinek abban a pillanatban a világa összeomlott.
Összetört a szívem. Annyira elárulva éreztem magam, hogy a nő, akivel a hátam mögött viszonya volt, az az én Patty nénikém volt.
Kelly és a 28 éves TJ 2012 óta voltak együtt, egy társkereső alkalmazáson keresztül találkoztak.
Minden tökéletes volt. Őrülten szerelmes voltam TJ-be, és azt hittem, ő az igazi. Amikor 16 éves voltam, teherbe estem, és bár fiatal voltam, boldog voltam. Biztos voltam benne, hogy egymásnak vagyunk teremtve, ezért úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk.
A pár 2017 márciusában kötötte össze az életét egy kis házban a Kajmán-szigeteken, ahol Kelly édesanyjának családja élt. A ceremóniára Kelly egyik rokonának a szállodájában került sor. A haját és sminkjét már nem tudta más elvállalni, így Patty segítette ki. Nem is gondolta volna, hogy később vele csalja majd meg a férje... Patty 20 évvel fiatalabb Kelly anyukájánál, ő a legfiatalabb a testvérek között. Mindig is közel álltak egymáshoz Kellyvel, ezért is akkora csapás a nőnek a megcsalás - írja a The Sun.
Patty és TJ együtt dolgoznak egy szállodában, többen is kérdezték tőlem ott, hogy rokonok-e, mert olyan közeli a viszonyuk. Nem akartam hinni a pletykáknak, azt hittem, képzelődöm, de egyre erősebb lett a gyanú, így utána jártam a dolognak. TJ tagadott mindent, de egyre tovább dolgozott, ami szintén gyanús volt. Amikor megláttam vele Patty-t, rákiáltottam, TJ állt közénk. Úgy éreztem, hogy az életem darabokra hullik, és nem tudtam elhinni, hogy két ember, akit szerettem, elárult engem. Néhány hónappal később a válást véglegesítettük, én pedig a nővérem, Sheena házába költöztem a babával, a fiunk pedig ma már 7 éves. Szomorú voltam, hogy a házasságunk véget ért, de azt is éreztem, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy olyan emberekre pazaroljuk, akik ilyen rosszul bánnak az emberrel.
- nyilatkozta a megcsalt nő, aki végül új életet kezdett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.