Nem lassít az időjárás: 4 vármegyére adtak ki riasztást

Riasztás
PUBLIKÁLÁS: 2024. szeptember 17. 06:00
Már csak néhány napot kell kibírni. Mutatjuk, miről van szó pontosan.

Legyünk őszinték, az elmúlt napok időjárása kétségbeejtő volt. Szinte megállás nélkül esett az eső, és a hőmérsékleti értékek sem úgy alakultak, ahogy arra számítottunk. Ám már csak néhány napot kell kibírni!

Ma még biztosan szükség lesz az esernyőre Fotó: Pezzetta Umberto

Kedden a ködfoltok feloszlása után változóan felhős időre számíthatunk, és már csak néhol fordul elő zápor. 20 fok köré melegszik a levegő. Élénk lesz az ÉK-i szél - olvasható a Köpönyeg legfrissebb előrejelzésében.

Visszatér az őszies idő!

Szerda

Változóan felhős idő ígérkezik, helyenként esővel és záporokkal. Hajnalban pára- és ködfoltok alakulhatnak ki. Az északkeleti szél több helyen élénk lesz. A hőmérséklet hajnalban 6 és 13 fok között, délután pedig 19 és 25 fok között alakul.

Csütörtök

Változó felhőzetre és napsütésre van kilátás. Helyenként, különösen a nyugati és délnyugati területeken eső és zápor is előfordulhat. Az északkeleti és keleti szél több helyen élénk lesz, néhol erős lökések is kísérhetik. A legalacsonyabb hőmérséklet 8 és 15 fok között, míg a legmagasabb 20 és 25 fok között alakul.

Péntek

Változóan felhős idő várható, de napsütéses időszakok is lesznek. Helyenként záporok is kialakulhatnak. A keleti szél sok helyen lesz élénk, időnként erős lökésekkel kísért. A hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul, kellemes kora őszi időre van kilátás.

Riasztás van érvényben!

A HungaroMet Nonprofit Zrt. citromsárga figyelmeztetést adott ki 4 vármegyére a várható heves zivatarok miatt. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, de emellett esetenként szélerősödés is előfordulhat! Térképen mutatjuk az érintett vármegyéket:

Időjárás előrejelzés csapadék zivatar eső riasztás
4 vármegyére adtak ki riasztást Fotó: met.hu

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.