Mint arról ma a Bors többször is írt, bombaként robbant a hír, miszerint 24 év után megtalálhatták a 11 éves korában eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét. Ismeretes, a bajai fiúcska 2000 május 20-án, gyereknapon indult el kék kerékpárjával az 5501-es úton egy vadaspark felé, azonban oda már nem érkezett meg. Szülei és a rendőrök ezután hosszú évekig keresték, eredménytelenül, csupán a biciklijét találták meg egy helyi tanyán.
Júniusban viszont a rendőrség olyan információt kapott, miszerint a gyermek holtteste azon a tanyán fekszik, ahol korábban a biciklit is megtalálták. A zsaruk fel is törték a beton alapzatot, ahol egy zsákba tekert ember maradványaira bukkantak.
Bár egyelőre nem tudni, hogy valóban Tamás testét találták-e meg, a rendőrség szerint szinte bizonyos, hogy így történt.
A család azonban, ahogyan az elmúlt évtizedekben végig, úgy most is reménykedik: a gyermekük egy nap még hazatér hozzájuk:
Amíg egy százalék esély is van rá, hogy a fiunk él, nem adjuk fel a reményt.
Az új fejleményekről semmit sem szeretnénk mondani, mert nem lenne semmi értelme. Már többször előfordult, hogy mintát vettek tőlünk egy-egy holttest előkerülésekor, tehát egyelőre semmiben sem lehetünk biztosak - mondta lapunknak Till Mátyás, Tamás édesapja.
A településen azonban többen is úgy vélik: bár hátborzongató lenne, ha valóban Tamás holttestét rejtette volna a betonalap, de így legalább eltemethetnék a fiút, akinek a lelke végre békében nyugodhatna:
Emlékszem, mikor eltűnt... Tesóm osztálytársa és legjobb barátja volt. Nagyon megviselte őt és minket is, párszor járt kihallgatáson. Habár rossz a végkimenetel, ha valóban Tomi az, de talán méltón elbúcsúzhatnak a szülei
– írta kommentben Tamás egyik gyermekkori barátjának testvére.
Sokan egyetértenek a mára már férjes családanyává vált egykori iskolással.
Ez szörnyű lesz a szülőknek, az biztos, egy anyának és apának ez maga lehet a pokol. Viszont így legalább el tudják temetni a gyermeküket és el tudnak búcsúzni tőle, ahogyan mi is. Mindenképpen szeretnék menni a temetésére, ha eljön az idő. És szerintem nem csak én vagyok így ezzel
- mondta egy helyi férfi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.