Nyitrai Zsolt a frissdiplomásokról: "Ők azok, akik a versenyképes erőt képviselik Magyarországon"

frissdiplomás
PUBLIKÁLÁS: 2024. július 20. 09:55
A miniszterelnök főtanácsadója elmondta, Orbán Viktor a levelével a figyelem gesztusát kívánja megadni a frissdiplomásoknak.

z érettségiző diákok után most a diplomások kaptak egy miniszterelnöki köszöntőt.

– Ezzel a kis levéllel, jókívánságokkal a miniszterelnök a figyelem gesztusát kívánta megadni a friss diplomás fiataloknak, merthogy ők azok, akik igazából a friss, kiművelt, magasan képzett, versenyképes erőt képviselik Magyarországon – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Nyitrai Zsolt, majd elmondta, hazánk felsőoktatási intézményeiből idén több mint 55 ezer diplomás került ki. Ezeknek a fiataloknak a teljesítményét és kitartását akarta elismerni a miniszterelnök a nekik címzett levéllel, amelyben Orbán Viktor többek között arra biztatta a frissdiplomásokat, hogy szerezzenek minél több tapasztalatot, és találják meg a boldogulásukhoz vezető utat.

Bízom benne, hogy a tanulmányai során szerzett tudását hazánk szolgálatába állítva részt vállal majd közös jövőnk alakításában


– írta a levelében Orbán Viktor.

A felsőoktatási intézményekkel és a tanulmányokat követő életkezdéssel kapcsolatban Nyitrai Zsolt elmondta, a felsőoktatási intézmények folyamatosan szerveznek úgynevezett állásbörzéket, hogy ezzel is segítsék a frissdiplomások elhelyezkedését a munkaerőpiacon.

– Ez volt az egyetemi modellváltásnak is a lényege, hogy a felsőoktatást és a gazdaságot közelebb tudjuk hozni egymáshoz, miközben folyamatosan emeljük a felsőoktatási intézmények színvonalát – tette hozzá Nyitrai Zsolt, aki elmondta, nemzetközileg is jól szerepelnek a magyar felsőoktatási intézmények, hiszen most már tizenkét intézmény van a világ felsőoktatási intézményeinek legjobb öt százalékban, három intézmény van a felső két százalékban, és van egy, amelyik az egy százalékban szerepel.

A kormány 2010 óta folyamatosan, különböző programokkal és intézkedésekkel támogatja a fiatalok életkezdését. Ezen intézkedések egyik legfontosabb eleme a 25 év alattiak és a harminc év alatti édesanyák személyi jövedelemadó alóli mentessége, ugyanis az érintettek az átlagkereset mértékéig mentesülnek a 15 százalékos személyi jövedelemadó megfizetése alól.

Szintén a fiatalok életkezdését segíti, hogy a harminc évnél fiatalabb tanuló vagy nemrég diplomázó hölgyeknek a diákhitelüket sem kell többé törleszteniük, ha szülnek vagy örökbe fogadnak. A kormány családtámogatásokról szóló rendelete értelmében ugyanis a harminc éven aluli nők nemcsak teljes szja-mentességet élvezhetnek, de a diákhitel-tartozásuk is megszűnik. Ezt vissza nem térítendő támogatás formájában akkor tudják érvényesíteni a fiatal anyák, ha a felsőoktatási tanulmányaik alatt vagy azok sikeres befejezését követő két éven belül gyermekük születik vagy gyermeket fogadnak örökbe.

A fiatalok életkezdését mindemellett a kormány az Ifjúsági garancia plusz programjának részeként is támogatja, amelynek részeként a harminc év alatti fiatalok bér-, albérlet-, utazási és képzési támogatást kapnak. Az Ifjúsági garancia plusz program azokat a harminc év alatti fiatalokat segíti munkatapasztalatot szerezni, akik már nem tanulnak és még nem dolgoznak. A program első, legfontosabb eleme a bértámogatás: a kormány ugyanis négy vagy hat hónapig a bruttó bér ötven százalékát átvállalja a munkáltatóktól.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.