"Ez a heg mindig eszünkbe juttatja, hogy a kislányunk micsoda harcos" – a gyógyulás útjára lépett a 9 éves, leukémiás Lara

kórház
PUBLIKÁLÁS: 2024. július 21. 20:00
Lara 4 éven át küzdött a szörnyű betegségével, a leukémiával. Szülei mindent megtettek azért, hogy a kislány minden segítséget megkapjon a gyógyuláshoz. Most végre a célvonalhoz érkeztek.

Ahogy arról lapunk korábban többször beszámolt, a 9 éves Lara 4 éven át nap mint nap olyan küzdelmet folytatott, amely méltán emeli őt a legnagyobb harcosok közé. Ez a harc az életéért zajlott. A kislány csupán 5 éves volt, amikor diagnosztizálták leukémiával. Most azonban vége a rémálomnak, a kezelés végéhez értek és a kislány és családja végre új fejezetet nyithatnak az életükben.

Larának egy portot ültettek be, hogy elkerüljék a folytonos tűszúrásokat Fotó: Bors

Larának és családjának története Erdélyben kezdődött. A szülők a jobb élet reményében Amerikába költöztek, hogy kemény munkával és kitartással a lányaiknak biztosabb jövőt teremtsenek. A négytagú család Floridáig meg sem állt. A rettenetes fordulat 2020. május végén érte a családot, mikor a kisebbik lánynál, az akkor még csak 5 éves Laránál leukémiát diagnosztizáltak. Ez a betegség kezelés nélkül három hónapon belül végzetes kimenetelű a gyermekeknél. Mivel a Covid-19 miatt csak egy szülő lehet bent a kórházban, Lara anyukája telefonon tudta meg a szörnyű hírt.

Teljesen összeomlottam a hír hallatán. Másnap sor került a szükséges mintavételekre, valamint a kezelési terv kidolgozására, a diagnózis ez volt: vér és csontvelő rák.

– mesélte el lapunknak korábban Lara édesanyja, Meli.

A kezelést, amit alig pár órával a diagnózis után meg is kezdtek, majdnem háromévesre tervezték. Ennek az önköltsége megközelítőleg 1,5 millió dollár (375 millió forint), ami magában foglalta többek között a kemoterápiát, a kórházi kezeléseket, a vérvételeket és a tucatnyi gyógyszert, amit a kislánynak nap mint nap szednie kellett. Lara mellkasába, sebészeti beavatkozás során egy portot ültettek be, amit a bőr alá helyeztek, így a számára kellemetlen, gyakori tűszúrásokat elkerülik. Ezen a porton keresztül történt a vérvétel és a kemoterápiás kezelések is. Most azonban, hogy vége a rémálomnak, eltávolították a készüléket a kislány testéből.

Eltávolították a kislány portját Fotó: Facebook/Együtt Laráért

– Ez a kis készülék volt Lara első és remélem egyben az utolsó portja, amit a mellkasába altatás alatt, műtéti úton helyeztek be a kezelés legelején, majd ugyanígy el is távolították most, hogy lejárt a terápia. Látjátok azokat a vonalakat és a jeleket a közepén? Ezek mindegyike azt mutatja, hogy a 4 év alatt hányszor szúrták és "fértek" hozzá a portjához – részletezte az édesanya a kislány közösségi oldalán.

Meli elárulta, hogy a portot nézve lepergett előtte az elmúlt négy év.

Minden emlék bevésődött az agyamba. Elárasztanak a mindent elsöprő, gyomrot csikaró érzések, felidézve mindazt, amit Larának át kellett élnie és el kellett viselnie ahhoz, hogy legyőzze ezt a gyilkos betegséget

– részletezte megpróbáltatásaikat az édesanya.

A kislány mostantól csak a gyógyulásra koncentrál Fotó: Facebook/Együtt Laráért

A port utáni seb azonban egy életre elkíséri a kislányt, ám az édesanya reméli, hogy a sok szörnyűség ellenére a kislány a sebére nézve nem szomorúságot, hanem büszkeséget és erőt fog érezni.

– Lara a portja helyén lévő heget örökké magán viseli. Ez a heg mindig eszünkbe juttatja, hogy a kislányunk micsoda harcos. 

Mindig emlékeztetni fogja arra, hogy ilyen kicsin mi mindenen ment keresztül, hogy mennyi mindent kibírt, mennyire büszke lehet magára, s hogy bármit is sodor elé az élet, soha ne adja fel a harcot!

 – zárta gondolatait Meli.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.