Kitálalt a lelkipásztor: nagyon bizarr dolgot osztott meg a pokolról - Videó

túlvilág
PUBLIKÁLÁS: 2024. július 04. 20:30
A pap szerint, ez egy fontos üzenet az emberek számára.

Gondolkodtál már azon, hogy mi történik a pokolban? Nos, egy lelkipásztor,  Gerald Johnson tudja a választ vagy legalábbis sejteni véli.

A pap szerint ez a dal szól a túlvilágon Fotó: Unsplash.com (illusztráció)

Egy szívrohamot kapó lelkész azt mondja, a pokolra került, amikor leállt a szíve. Szívinfarktusa előtt korábban azt hitte, hogy a mennybe jut, köszönhetően annak, hogy „annyi jót tesz a világon, és annyi embernek segített”.

Az egyik dolog, amit láttam, az egy négykézláb, mint egy kutya, a feje búbjától a lábáig megégett ember volt

- mondta a közösségi oldalára feltöltött videóban a pap, majd így folytatta:

− Egy lánc volt a nyakában, egy démon tartotta a láncot. Tudtam, hogy ezt a démont küldték ennek az embernek az életébe, hogy meglovagolja őt gyermekkorától kezdve egészen addig, amíg meg nem hal.

Gerald Johnson egy másik érdekes dolgot is megemlített, ugyanis szerinte Rihanna egyik dala a túlvilágon is népszerű.

Volt egy rész a pokolban, ahol zene szólt. Ugyanaz a zene volt, mint amit a Földön hallunk, de – szemben a művészekkel – ezt démonok énekelték. Míg itt fent hallgathatsz zenét, hogy túljuss egy szakításon – ilyen például a 'Don't Worry Be Happy' [Bobby McFerrintől] vagy az 'Umbrella' [Rihannától] –, addig odalent minden dal minden szövege arra szolgál, hogy kínozzon téged

- mesélte a lelkipásztor.

Gerald Johnson elmagyarázta, hogy ez egy szigorú figyelmeztetés azok számára, akik a slágerlistás popdalokat élvezik, szemben a himnuszokkal és imákkal. A pap állítja, hogy a pokolból való visszatérése után Istennel is összefutott.

− Beszélni kezdett hozzám, azt mondta, „titokban felháborodtál azokon az embereken, akik bántottak téged, azt remélted, hogy megbüntetem azokat, akik piszkáltak” - idézi Gerald Johnson szavait a Ladbible.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.