Hátborzongató: megnyílt a föld, 30 méter mély kráter keletkezett - Videó

focipálya
PUBLIKÁLÁS: 2024. július 08. 21:00
Az eset kapcsán vizsgálatot indítottak.

Megdöbbentő jelenetek játszódtak le a minap az amerikai Illinois állambeli Altonban található Gordon Moore Park közepén, ugyanis egy mészkőbánya felett beomlott a föld.

Focilabda
Megnyilt a föld a focipálya alatt Fotó: Dömötör Csaba / Nemzeti Sport

A helyi média szerint egy közel harminc méter mély ugyanilyen széles kráter keletkezett, ami egy villanyoszlopot is magával rántott a mélybe. A baleset kapcsán sérültekről nem érkezett jelentés, a szabadidő központban pedig minden sportolási és egyéb rendezvényt töröltek. Az ügyben vizsgálat indult.

Senki sem volt a pályán akkor, és senki sem sérült meg, ez a legfontosabb

- nyilatkozta David Goins, Alton polgármestere.

A balesettel kapcsolatban a bányát üzemeltető New Frontier Materials is megszólalt, akik közleményükben azt írták, hogy "felszíni süllyedés" történt. A helyiek szerint szerencse, hogy az eset idején senki nem tartózkodott a pályán. A múlt héten például Marquette Explorers focitáborát tartották ott minden nap reggel 9 és 11 óra között.

− Múlt héten ebben az időben 60-70 ember volt kint a pályán a focitáborunkban, akár tragédia is történhetett volna - mondta Brian Hoener, a Marquette Katolikus Gimnázium sportigazgatója.

A Gordon Moore Parkban többek között nyolc teniszpálya, egy golfpálya és összesen 19 focipálya található - emlékeztet cikkében a Sky News.

Mutatjuk a sokkoló esetről készült videót:

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.