Egy éve hunyt el a tragikus sorsú magyar bajnok: ez történt a kedvenc motorjával

Szvoboda Bence
PUBLIKÁLÁS: 2024. június 23. 03:00
Egy évvel ezelőtt, június 14-én hunyt el Szvoboda Bence 10-szeres magyar és 2-szeres cseh bajnok motokrosszversenyző. A sportolót három nappal korábban érte súlyos baleset a pacovi pályán, amikor megcsúszott, majd a mögötte haladó versenytársa áthajtott rajta. Kedvenc motorját a gyászoló család a legtehetségesebb fiatal versenyzőnek ajánlotta fel. Mi lett a motor sorsa – erről is kérdeztük közeli barátját.

Szvoboda Bence emléke nem halványul a szerettei, a pályatársai, illetve a motokrossz-rajongók körében. A tavaly nyáron, súlyos sportbaleset következtében elhunyt versenyző egész életében tudatában volt annak, hogy szenvedélye rendkívül veszélyes, ugyanakkor mindig is ügyelt a biztonságra. 

Szvoboda Bence motorja
Bence motorja a búcsúztatásán is ott volt Fotó: Nagy Norbert

Az utolsó versenyén,  a Prágához közeli pacovi pályán éppen az első futamban a harmadik helyen állt, amikor megcsúszott és felborult. A mögötte haladó riválisa nem tudta a balesetet megakadályozni, így halálra gázolta Bencét. A cseh orvosok napokig küzdöttek az életéért, ám végül a sportoló teste feladta a harcot. A fiatal épen maradt szervei öt ember életét mentették meg.

Igazi megszállott volt Szvoboda Bence

Nagy Norbert, a Team HTS KTM csapatfőnöke, egyben Bence közeli barátja és menedzsere lapunknak elmondta: a motokrossz-társadalom sosem felejti el a mindig kedves sportembert. A kérdésre, hogy Szvoboda vajon megszállott volt-e, Nagy határozott igennel felelt,

Ehhez a sportághoz szükség is van némi fanatizmusra, hiszen sok edzést és nagy fegyelmet igényel

 – mondta a szakértő. A felvetésre, hogy a hegymászók és a magasdrótos artisták is tisztában vannak a veszéllyel, mégis hajtja őket a szenvedélyük, Norbert elmondta, hogy mind közül a motokrossz-verseny a legkevésbé veszélyes.

Szvoboda Bence
Igazi megszállott volt a versenyzésben Fotó: Móricz István

Ez lett motorjának a sorsa

Nálunk nem jellemző a nagy sebesség, a veszély inkább az ugratásokban rejlik. Persze, történnek balesetek, Bencének is voltak korábban csonttörései, de a halálos balesetek rendkívül ritkák. Olyan motokrosszosról viszont tudunk, aki tolószékbe került egy sérülés miatt

 – magyarázta Nagy, és hozzátette: nagyobb valószínűsége van annak, hogy egy hegymászónak nem marad oxigénje és ereje visszajönni a magas hegyekről, mint annak, hogy egy motokrosszos felborul a sporteszközével és halálra gázolják.

Bence motorja jelenleg is a csapat tulajdona. Egyelőre nem találták meg a sportoló méltó utódját, de amint felbukkan, ő használhatja a felejthetetlen bajnok ikonikus gépét. 
 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.