Szalántai horrorbaleset: műtétek várnak a megsérült nagymamára

Szalánta
PUBLIKÁLÁS: 2024. május 07. 15:11
A nagymama a 11 éves unokájával utazott, amikor indexelt, majd le akart kanyarodni egy mellékútra. Azonban mögötte nagy sebességgel két sportautó érkezett, melyből az egyik csak súrolta, a másik azonban úgy telibe találta, hogy szétszakadt az autó. A két vétlen áldozatot azonnal kórházba szállították.

A szombaton történt brutális baleset után, amelyben két fiatal meghalt Szalántán, az a hír járta be a sajtót - feltehetően egy rokon közösségi oldalon tett bejegyzése alapján -, hogy az egyik áldozat, a 70 éves P. Tiborné is életét vesztette. Azonban most ezt a Borsnak egy közeli ismerős, valamint a rendőrség is cáfolta. Az asszony cikkünk írásakor, kedden délután kielégítő állapotban volt, bár még további műtétek várnak rá.

IMG_9349
Dani autója felismerhetetlenségig összetört  Fotó: Laufer László (mediaworks)

Ketten vesztették az életüket

Ahogyan azt a Bors is megírta, május 4-én szombat délután két halálos áldozatot követelő baleset történt Szalántán. Az 58-as főút hosszú egyenes szakaszán az MMA harcos és sportoló S. Dániel a Mercedes-AMG GT típusú autójával és a fiú egyik barátja az Audi S5-ös kocsijával versenyzett egymással. Miközben padlógázzal száguldottak, utolértek egy Suzukit, amit P. Tiborné vezetett. Amikor a nagymama balra le akart fordulni az egyik mellékútra, az Audi nekikoccant, de ő még időben el tudta rántani a kormányt. Azonban a mögötte érkező Mercedes egyenesen nekiütközött. Ezután Dani elveszítette uralmát az autója felett és az árokba hajtott, majd a fának csapódott. Rajta kívül a mellette ülő gyönyörű barátnője A. Henrietta is azonnal meghalt.

IMG_9337
A nagymama autója szétszakadt az ütközés miatt Fotó: Laufer László (mediaworks)

Műtétek várnak a nagymamára

A balesetet követő napokban elterjedt, hogy nem kettő, hanem három áldozata van a brutális balesetnek. Azonban ezt most a Borsnak cáfolta a rendőrség. A nagymamát életveszélyes sérülésekkel a mentők kórházba szállították. Információnk szerint azonnali műtétre volt szüksége. Lapunknak sikerült elérnie az egyik közeli ismerősét is, aki elmondta: további műtétek is várnak még rá.

- Életben van! Nagyon rossz azt olvasni, hogy a halálhírét keltik. Az embernek felmegy tőle a vérnyomása. Igaz, hogy szegény nincs túl jó állapotban, de még küzdenek érte. Nemsokára újra meg fogják műteni!

 - mondta el a család barátja.

IMG_9354
A rendőrség vizsgálatot indított a baleset miatt Fotó: Laufer László (mediaworks)

 

A rendőrség vizsgálatot indított

Lapunk megkereste a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, akik a következőről tájékoztattak: 

- Megkeresésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy a baleset bekövetkezése kapcsán halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt büntetőeljárás indult, amelynek keretén belül a balesetben érintett járművek sebességének a vizsgálata a szakértői bizonyítás tárgyát képezi - írták. 

 

 


 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.