Erre senki sem számított: váratlan döntést hozott a lottónyertes

szerencsejáték
PUBLIKÁLÁS: 2024. április 19. 13:15
Többféleképpen is próbálták meggyőzni, hajthatatlan volt.

Rengeteg ember vágyik arra, hogy a sorsjegyét kihúzzák vagy a lottósorsoláskor az ő számai jelenjenek meg a képernyőn. Ezt történt egy nővel is, akivel közölték, hogy nyert, de ő nem akarta elhinni a dolgot.

pénz, gazdagság
Hosszas unszolás után hátvette a nyereményét a nő Fotó: Unsplash.com

Így történt ez a vezetékneve elhallgatását kérő Anne-vel is, aki közölte, hogy nem érdekli a dolog, majd letette a kagylót, mikor felhívták, hogy 100 ezer font (46 millió forint) ütötte a markát. A People’s Postcode Lottery nem adta fel és szerették volna, hogy a nőhöz mindenképpen eljuttatni a nyereményét, ezért e-mailben is értesítették őt, ám ekkor sem jártak sikerrel.

A brit nőt lányai is megerősítették abban, hogy ne kattintson semmilyen kétes linkre, és banki adatait se kösse holmi lottótársaságok orrára, de ekkor már a levélben látott telefonszáma miatt gyanakodni kezdett, hogy talán mégsem átverésről van szó.

Végül az irányítószám alapján sorsoló szerencsejáték cég alkalmazottai felkeresték az utcájában. Anne ezután már a szomszédaival közösen átvette a nyereményét.

Az utcán kellemes partihangulat uralkodott, amikor itt voltak. A sövény mögül leskelődtem, és láttam a csekkeket, próbáltam látni az összeget, ahogy kinyitották őket

- mondta a The Sun-nak a nő, aki a pénz egy részét jótékonysági szervezeteknek adományozza.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.