Milliókat döbbentettek meg az új kutatási eredmények: ezt teszi a mobil a gyerekek agyával

használat
PUBLIKÁLÁS: 2024. április 30. 11:45
Kutatások ugyanis kimutatták: komoly gondokat okoz a gyerekek agyának az eszköz.

Kitiltanák az iskolából a mobiltelefonokat a diákok számára Angliában, miután kutatások kimutatták, hogy azon tanulók, akik kevesebbet használják okostelefonjaikat, azok jobb tanulmányi eredményeket érnek el, mint azon társaik, akik állandóan használják az eszközt. A tanulmány szerint egy vizsgán ez két jegy különbséget is jelenthet. A kutatásban azon tanulókat hasonlították össze, akiknek telefonjai egész napra a szekrénybe voltak zárva és azokat, akiknek egész nap náluk volt. 

iskola
Elvennék a gyerekektől a telefont. Fotó: Pexels

Épp ezért közvéleménykutatást indítottak a britek között, hogy mi legyen a telefonokkal az általános iskolákban és a gimnáziumokban. A következő válaszok közül lehetett választani: teljes mobilhasználati tiltás ; ne tiltsák be ; csak a szünetekben kapják meg ; tiltsák meg, de hordhassák a táskájukban. 

Az általános iskolákban szinte kétség kívül az első opció nyert, azonban a gimikben már csak a válaszadók 11%-a választotta a teljes tiltást. Egy professzor, Jonathan Haidt szerint eleve az egész tiltás csak akkor működik, ha egész napra le kell adják a telefont, be kell zárniuk az iskolai szekrénybe. 

Így napi 6-7 órát tudunk a tanulóknak adni arra, hogy teljesen jelen legyenek az órákon és arra, hogy kapcsolódjanak egymással. 

Ezzel egyetért az oktatási államtitkár, Gillian Keegan is, közölte a TheSun:

A mobiltelefonok csupán zavart és figyelemelvonást keltenek a gyermekek oktatásában. Semmi helyük a tanteremben. 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.