Politika

Magyar Pétert már a baloldalon is egyre kevésbé nézik jó szemmel

Létrehozva: 2024.04.02.

Módosítva: 2024.04.02.

Már a baloldalon is egyre kevésbé nézik jó szemmel Magyar Pétert.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter Frizbi TV-nek adott interjúja óta jelentősen megváltozott a kialakult kép Magyar Péterről. Mint kiderült - és ezt az érintett sem tagadta azóta -, Magyar Péter ajtónak lökte a terhes feleségét, késsel járkált a közös otthonukban, lelki terrorban tartotta Varga Juditot, sőt még a személyi szabadságában is korlátozta nemegyszer. 

MAGYAR Péter; VARGA Judit
Fotó: Vasvári Tamás

Az elmúlt hetekben fény derült Magyar Péter másik jelentős hibájára: nem bírja elviselni az őt ért kritikákat. Amint valaki újságíróként, politikusként vagy közszereplőként számára nem tetsző véleményt fogalmaz meg, Magyar azonnali fröcsögő ellentámadásba kezd és próbálja hiteltelenné tenni az éppen aktuális személyt. 

Dezső András, HVG

Az első ilyen esetre akkor kapták fel az emberek a fejüket, amikor a HVG egyik sztárújságírója azzal állt elő, hogy a birtokába került olyan rendőrségi jelentés, amely arra utal, hogy Magyar Péter erőszakosan viselkedett egykori feleségével, Varga Judittal. Ennek hallatán Magyar éktelen haragra gerjedt és lepropagandistázta az újságírót. A Telex akkor így írt Magyar és az újságíró esetéről:

(Magyar Péter) Találkozott az újságíróval, és miután megismerte a dokumentumot, amit korábban hiába szeretett volna, saját bevallása szerint sehogy sem tudott hozzáférni, letiltotta az interjút.

Baranyi Krisztina, Ferencváros

Az újabb felcsattanás akkor következett, amikor Varga Judit interjúja után a baloldali polgármester, a kormányt állandóan kritizáló Baranyi Krisztina mondta el a véleményét Magyar Péterről.

Nem Varga Judit győzött meg, hanem Magyar Péter maga azzal a Facebook-poszttal, amit a HVG-cikk megjelenése előtt tett közzé és azzal a támadással, a szóhasználata, a hangvétele, minden tipikus példája volt annak, ami egy bántalmazó kapcsolatban történik

- vélekedett Baranyi Krisztina. Varga Judit volt férjének nem tetszett, hogy valaki ismét a saját táborából szólal fel ellene. Egy Facebook-kommentben vonta kétségbe a ferencvárosi polgármester ellenzékiségét. 

A Magyar Péterről készült videónkat itt megnézheted: 

Hont András, Átlátszó

Hont András, a baloldal egyik legismertebb publicistája merészelte megkérdőjelezni Magyarnak azt az érvelését, miszerint azért készített hangfelvételt egy közte és az akkori felesége közötti magánbeszélgetésről, hogy azzal védje családját. Magyar ezután úgy reagált a Facebookon: ki az a Hont András? Erre az újságíró azt válaszolta: 

Hát, egy hete még tudtad, de segítek. Biztos nem az vagyok, aki azzal akar befutni, hogy titokban hangfelvételt készít a karrierépítésre használt feleségével folytatott beszélgetésről. Nem is az, aki ezen kívül még a haverja révén szerez állást. Az pláne nem, aki ezt követően családi és haveri osztogatás ellen szónokol. Viszont az igen, akinek már húsz éve is azt vágták a fejéhez, amikor a mondandójával nem tudtak mit kezdeni, hogy ez meg ki. Csak azokra már senki nem emlékszik...

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely

A baloldal egykori miniszterelnök-jelöltje elismerte, hogy Varga Judit interjúja alapján egy pszichopata férj képe rajzolódik ki előttünk, de Márki-Zay Péter azt is sietett leszögezni, hogy most nem Magyar mentális egészsége a legfontosabb kérdés. A baloldali polgármester szerint a legfontosabb, hogy megbukjon a jelenlegi kormány és ha kell, akkor Márki-Zay pártja listavezető helyet biztosít Magyar Péternek. Aki egyesek szerint - maga Márki-Zay szerint sem kizárható ez - pszichopata. 

Mandula Viktor, Nyugati Fény

A Gyurcsány Ferenc vezette DK-hoz köthető Nyugati Fény tulajdonosa, Mandula Viktor a Facebookján fogalmazott meg kritikát:

Itt ez a beszámoló Varga Judittól arról, hogyan terrorizálta őt a manipulatív, nárcisztikus férje: olyan részletes, hogy a legszektásabb Magyar Péter-rajongók sem állíthatják, hogy egy az egyben »Tóni« kitalációja lenne. Ilyet csak az tud így leírni, akinek személyes átélése van mögötte

- fogalmazott. Azt láthatjuk, hogy a baloldalon sem vonják kétségbe: a volt igazságügyi miniszter igazat mondott, amikor házassága pokláról beszélt.

Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő

A már számtalan politikai botrányt okozó baloldali politikusnak, a kormány egyik legnagyobb kritikusának számító Hadházy Ákosnak is megvan a véleménye a baloldal Messiás-várásáról és Magyar Péter színrelépéséről. Egy korábbi interjúban így fogalmazott:

Aki úgy jön ki a NER-ből, hogy eddig komoly fizetést kapott, annak semmiképp sem javaslom, hogy ő akarja vezetni az ellenzéket. Úgy vélem, sok olyan nagybetűs tény van Magyar Péter körül, amelyeknek egyenként is vészcsengőket kellene megszólaltatnia, de így egyben meg a bazilika minden harangját félre kéne verni...

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17125644_auto_resized.jpg
origo.hu

G.w.M ismét luxusautót vett Kulcsár Edinának - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27078_resized.jpg?avcount=1713183612
origo.hu

Egyre közelebb Ursula von der Leyen bukása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17116568_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Új funkciót kapott a Messenger, sokan fognak neki örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129487_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120102_auto_resized.jpg
life.hu

Három csillagjegy szülötteiből lesznek a legnagyobb valószínűséggel milliárdosok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128693_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A New York Times-nak arról panaszkodnak az ukrán katonai vezetők, hogy a kárpátaljaiak nem akarnak önként meghalni a háborúban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27080_resized.jpg?avcount=1713183612
origo.hu

Tóth Gabi nem bírt magával: visszavágott Mikes Annának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17112476_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ez a világ legegészségesebb, filléres zöldsége! Akár otthon is termesztheted

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131188_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: brutális a dugó Budapesten, a villamos sem jár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129870_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Amikor Évikém elment, akkor azt hittem, mindennek vége” – Leblanc Győző másfél évvel párja elvesztése után újra boldog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124255_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt a világbajnok, Milák féltve őrzött titkáról csak kevesen tudhatnak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/pDa-7t6cqidMG4eaMhVUSepv4POT38EsRqmZCQ-Kouc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNlYmY1ZTUxOGVjMzQ0ZmM4OGI0YjcxYmU4M2JlODQ0.jpg
Csoda

"Elbúcsúzott tőlem, nem értettem, miért" - banális baleset miatt bénult le Patrik, azt mondták neki, sose fog járni

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/s6DfEiTMZk81cAp5F6AFtW15V4CPfeCGLV1-wz9kbFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ3YjdlOTI2NzE0NTRhYmJiZTYwZTJkMzg1ZDVlMzlj.jpg
baleset

Teljes szélességében lezárták a budapesti útszakaszt: áll a forgalom a fővárosban