Úgy nézett ki a sürgősségi, mint egy háború övezet - ezt mondta annak a 31 éves nőnek a családja, aki meghalt, miután 12 óráig várakoztatták egy kórházi ágyon. Állítólag 30 beteg feküdt kocsikon a folyosón, mások a székekben ültek, de volt olyan is, akinek a padlón kellett várnia.
A 31 éves Tamara Davis légzési nehézségekre panaszkodott, amikor élettársa ötször próbált meg a segélyhívón keresztül mentőt kérni, de hiába. Amikor nem jöttek, autóval vitték be a nőt a Royal Sussex Megyei Kórházba.
Nem kaptak mentőt. Két órát töltöttek azzal, hogy sikerüljön. Ötször telefonáltak, de nem sikerült
- idézi a Mirror a nő édesanyját. Az eset még 2022-ben történt, de az ügyben most tartottak meghallgatást. Itt kiderült, Tamara már annyira nem kapott levegő, hogy rohama lett, ezért döntött úgy a család, hogy maguk viszik be a sürgősségire.
Oxigént kapott, majd kitették a folyosóra, ahol még 10 órát várakozott. Tamara húga a kórházba sietett, hogy testvére mellett legyen, de azt mondta, hogy a személyzet egyszerűen megfeledkezett a nővéréről.
Tehetetlennek éreztük magunkat. Őrület volt. Adtak neki antibiotikumot, de aztán elmulasztották beadni neki az újabb adagot
- mesélte a nő húga.
Tamara állapota tovább romlott, végül intenzív osztályra került, ahol lélegeztetőgépre helyezték, de három nappal később meghalt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.