„Le se sz**om, hogy gyereked van” – kirúgtak egy édesapát, mert iskolába vitte kislányát

iskola
PUBLIKÁLÁS: 2024. március 16. 07:00
Az ügy hatalmas botrányt keltett.

Szülőként nem könnyű mindig összhangba hozni a munkát és a gyereknevelést. Elsősorban az édesanyák szokták azt érezni, hogy többfelé szakadnak: nekik is teljes állásban kell dolgozniuk, a munkahelyükön a maximumot kell nyújtaniuk, ugyanakkor főznek, mosnak, háztartást vezetnek, gyereket nevelnek. Ideális esetben azonban az apa is kiveszi a részét a feladatokban, és bizony a munkamegosztás a férfiaknak sem könnyű. Angliában most hatalmas felháborodást okozott, hogy egy férfit azért rúgtak ki az állásából, mert az elvitte az iskolába a kislányát. 

Iskolába vitte kislányát, állás nélkül maradt az apa

R. Sutcliffe egy hatalmas fuvarozási cégnél dolgozik középvezető pozícióban. Managerként egy egész csapatot kell irányítania, és mindig is nagyon szerette a munkáját. Emellett azonban családapa is, akinek a gyermekei különösen fontosak.

 Tavaly márciusban egy új ügyfélnek kellett volna kiszállítani fontos szállítmányt, mivel azonban a sofőr nagyon beteg volt, elaludt. Sutcliffe erről 7:39-kor szerzett tudomást, majd 7:48-kor  írt az új ügyfélnek, hogy picit késni fog a szállítás. Ekkor elvitte a kislányát az iskolába, majd rögtön onnan ment is, hogy kiszállítson. 8:20-kor már a megrendelőnél volt a rendelt termék. 

Az eset azonban Sutcliffe főnökének fülébe jutott, aki tombolni kezdett, és behívatta egy elbeszélgetésre. Tombolni kezdett, és a következőket mondta: 

Le se sz**om, hogy gyereked van. Te vagy a manager, a te felelősségved, hogy a munka el legyen végezve

- mondta, mire Sutcliffe is felcsattant:

Elegem van abból, hogy fel kell adnom az életemet miattatok. Bárcsak ne itt kellene dolgoznom 

- mondta, és elhagyta az irodát. 

Főnöke azonban követte, és minősíthetetlen dolgokat vágott a fejéhez. Ekkor Sutcliffe-nél betelt a pohár, és feljelentette. Úgy véli, a munkáltató nem beszélhet így az alkalmazottakkal - írja a Mirror

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.