1914-ben már országszerte nőnapi rendezvényeket szerveztek. A Rákosi-korszakban a nőnap ünneplése kötelezővé vált, és az eredetileg különböző időpontokban rendezett nőnapot 1948-tól szovjet mintára március 8-án tartották meg. A nemzetközi nőnapot az ENSZ is a világnapok között tartja számon.
A Bors nőnap alkalmából megkérdezte a férfiakat, hogy mit is jelent számukra a nő.
A nők igazából kiegészítenek minket, úgyhogy én nem is tudom elképzelni nélkülük az életet
– mondta el lapunknak Máté.
Hasonló a véleménye a hölgyekről Botondnak is. Az ő számára a nő az anyukáját és a testvérét jelenti, vagyis a gondoskodást, a szeretetet. A fiatalember a Bors kérdésére elárulta azt is, hogy készül a nőnapra:
„Természetesen virággal készülök a nőnapra és szerintem mindenkinek így kellene tennie!”
Csanádnak a nagybetűs nőről azonnal a barátnője jut eszébe, akit – mint mondta – nagyon szeret, és akinek mindent megadna. Hozzátette: „Mondhatom, hogy számomra a nő az élet értelmét jelenti!"
Marci azt mondta, hogy neki az anyukája és a nővére jut eszébe a nőnap kapcsán, akiket fel is köszönt ilyenkor, bár hozzátette, hogy nem szokott különösebben nagy ügyet csinálni ebből az alkalomból.
János pedig így fogalmazott a Borsnak a nőkről és a nemzetközi nőnapról:
Azokról az apákról is meg kéne emlékezni, akik kiveszik a részüket abból, hogy a nők dolgát megkönnyítsék. Erre nem tudom, milyen napot kéne választani, mert azért változik a világ és már nagyon sokan vagyunk férfiak, akik besegítünk nekik.
Abban minden megkérdezett egyetértett, hogy van létjogosultsága a nőnapnak és a hölgyek megérdemlik, hogy az év ezen napján minden figyelem rájuk irányuljon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.