Elkezdődött az ünnepség: beiktatják az új köztársasági elnököt, Sulyok Tamást

Országgyűlés
PUBLIKÁLÁS: 2024. március 10. 14:33
A Szent György téren került sor Sulyok Tamás köztársasági elnök ünnepélyes beiktatására. A frissen megválasztott államfő március 5-én vette át a pozíciót a lemondott Novák Katalintól.

Ünnepélyes keretek között beiktatják Magyarország új köztársasági elnökét. A március 10-i ünnepséget a Szent György téren tartják meg, az eseményen közreműködik Kubik Anna színművész, Kacsó Hanga népdalénekes, valamint a Budapesti Ügyvédi Kamara Próká-Torok kórusa. 

Sulyok Tamás beiktatása
Fotó: MTI

Az ünnepség kezdete előtt megérkeztek a politikusok is, már a helyszínen van Schmitt Pál, Simicskó István, Semjén Zsolt, Tuzson Bence, valamint a miniszterelnök, Orbán Viktor és felesége is. A magyar kormányfő az első sorban foglal helyet, valamint Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.

Sulyok Tamás egy fekete autóból kiszállva érkezett meg, és Böröndi Gábor, a Magyar Honvédség Vezérkari Főnöke fogadta. A Magyar Köztársaság megválasztott államfőjét felállva várták a vendégek, miközben végig sétált a vörös szőnyegen. Sulyok Tamás a 7. megválasztott köztársasági elnök a rendszerváltás óta.

Sulyok Tamást a február 26-án kezdődött tavaszi ülésszak alkalmával választotta meg az Országgyűlés. Az új államfő első beszédében többek között azt mondta:

Minden cselekedetemmel azt az egységet szeretném kifejezni, hogy mi, magyarok több mint ezeréves történelemmel bíró büszke európai, és a jogot minden eszközzel érvényesíteni szándékozó nép vagyunk, mindezt meggyőződésből, érzelmektől vezérelve, humorral átszőve képesek vagyunk megtenni.

Az új köztársasági elnök első lépéseként hivatalba lépése napján, március 5-én aláírta a Svédország NATO-csatlakozásáról hozott parlamenti döntést.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.