Döntés

„Elutasítottam az unokahúgom örökbefogadási papírjait - nem akarok az anyja lenni”

KL

Létrehozva: 2024.02.24.

A nő döntése valósággal feje tetejére állította a család életét.

Egy tinédzser, aki az elmúlt öt évet a nagynénjénél és az unokatestvérénél töltötte, amíg a szülei börtönben voltak, teljesen összetört, amikor nem voltak hajlandóak őt örökbe fogadni.

Pokoli négy éve volt egy pesti anyukának, mégis felállt és segített másodon. Saját példájával kíván kellemesen ünnepeket a családoknak / Illusztráció: pexels.com
A nő döntése valósággal feje tetejére állította a család életét Fotó: Pexels

Egy nő elárulta, hogy hatalmas családi vitához vezetett, miután nemet mondott az unokahúga örökbefogadására. A helyzetet magyarázva elmondta, hogy 14 éves unokahúga vele él, mióta szülei öt évvel ezelőtt börtönbe kerültek egy kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt.

A nővérem még idén szabadul. Nagyon keményen dolgozott a börtönben, hogy fejlődjön, és megszerezte az érettségi bizonyítványát. Még mindig nagyon közel állunk egymáshoz, és egy alkalmazáson keresztül beszélgetünk, amit a börtön biztosít, és havonta egyszer elviszem a lányát, hogy meglátogassa őt, a bátyjával együtt, aki az apja testvérével él

- írta a nő egy Reddit-bejegyzésben, majd így folytatta:

− Anyámnál voltunk az én és a 16 éves lányom születésnapi vacsoráján. A családom nagy része ott volt. Az unokahúgom úgy döntött, hogy ajándék gyanánt egy örökbefogadási kérelmet tartalmazó papírokat ad nekem. Megdöbbentem és csak... Megráztam a fejem. Annyira lesokkolt a dolog és összezavarodtam.

A terv ugyanis az volt, hogy a tinédzser hazamegy, miután az anyja kiszabadul, de a nő édesanyját feldühítette ez a kérés, ahogy a többi testvérét is, és a férje sem tudta kitalálni, mit tegyen. A hölgy soha sem hozta fel ezt az ötletet, és már csak azért sem tehette meg, mert nem tudna gondoskodni róla a nagymamája anyagi támogatása nélkül, akinek a segítésével fel kéne hagynia, ha beleegyezne. A nő hozzátette, hogy büszke arra, hogy a nővére a börtönben megváltozott, és amikor kijön, otthon és munka vár rá.

A nő döbbenten, de elutasította, és elmagyarázta, hogy most az unokahúga és lánya is gyűlölik őt. A férje egyetért vele, a testvérei pedig kimaradtak ebből a családi vitából. A posztot olvasó embereket is megosztotta a téma, voltak, akik egyetértettek abban, hogy a nő helyes döntést hozott, de jobban is kezelhette volna a dolgot - írja a Mirror.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek