külügy

Macron nem zárja ki, hogy nyugati katonákat küldjenek Ukrajnába

Létrehozva: 2024.02.27.

Dömötör Csaba fontos posztja.

 

 

Európai katonák Ukrajnába küldésének lehetőségét vetette fel Emmanuel Macron a hétfőn megrendezett ukrán segélykonferencia utáni sajtótájékoztatón. A francia államfő elmondása szerint ebben a kérdésben nincs konszenzus az uniós vezetők között, de sokan nyitottak lennének egy ilyen típusú beavatkozásra, ezért ő személy szerint nem zárná ki, hogy az ukrajnai konfliktus egy pontján ez megtörténik - írja a Politico.

Macron nem zárja ki, hogy nyugati katonákat küldjön Ukrajnába

 

"Ma nincs konszenzus abban, hogy hivatalos módon csapatokat küldjünk ukrán földre. De a háború dinamikájának tekintetében semmit sem zárhatunk ki. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy Oroszország ne nyerje meg ezt a háborút. Fel kell mérnünk a helyzetet, és rá kell jönnünk, hogy a kollektív biztonságunk forog kockán. Nem állunk háborúban az orosz néppel, de nem hagyhatjuk, hogy győzzenek Ukrajnában"

- fogalmazott Macron, hozzátéve, hogy "Oroszország veresége elengedhetetlen Európa biztonságához és stabilitásához". 

A francia államfő egyébként azzal érvelt a katonák bevetésének lehetősége mellett, hogy azok a nyugati országok, amelyek ma azt mondjak, hogy soha nem küldenek fegyveres erőket, ugyanazok, akik korábban azt is kizárták, hogy valaha nagy hatótávolságú rakétákat és vadászgépeket küldenek Kijevnek, ma mégis eszt teszik.

Macron szavai kapcsán több hírportál is megjegyezte: ez az első alkalom, hogy egy ilyen befolyásos uniós vezető egyáltalán szóba hozza annak a lehetőségét, hogy európai országok csapatokat küldjenek Ukrajnába.

Megdöbbentő kijelentéseit Macron a Párizsban megrendezett hétfői ukrán segélykonferencia után fogalmazta meg. A zárt ajtók mögött lefolytatott tárgyaláson 20 európai vezető vett részt, többek között Olaf Scholz német kancellár, Andrzej Duda lengyel elnök, Mark Rutte holland miniszterelnök, Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök, Robert Fico szlovák kormányfő és David Cameron brit külügyminiszter is.

A találkozó összehívásának célja az orosz agresszióra való európai válasz hatékonyabbá és gyorsabbá tétele volt. Macron elmondása szerint a találkozón megjelent nemzetek között széles körű az egyetértés volt  abban, hogy a szövetségeseknek több segítséget kell nyújtaniuk Ukrajnának, és gyorsabban kell fellépniük.

Az ukrán segélykonferencián 20 európai vezető vett részt

A Politico beszámolója szerint Az EU vezetői egy olyan megállapodás felé is elmozdultak, amely növeli az Ukrajnának harmadik országbeli beszállítóktól történő lőszer vásárlását, ami egyébként ellentétes Franciaország stratégiai autonómiaprogramjával és az európai védelmi ipar fellendítésére irányuló szándékával.

Robert Fico szerint a párizsi csúcstalálkozó hangulata „abszolút háborús” volt. "Szó sem esett a békéről, amelyet én személy szerint nagyon sajnálok" – fogalmazott a szlovák miniszterelnök, aki megerősítette a szlovák kormány és a Smer koalíciós partnereinek álláspontját, hogy soha nem fognak egyetérteni szlovák katonaság kiküldésével az ukrajnai háborúba.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122110_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp csapata megalázó veresége után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17113936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Jobb velük vigyázni: ez a 3 csillagjegy hajlamos a hűtlenségre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120102_auto_resized.jpg
life.hu

Három csillagjegy szülötteiből lesznek a legnagyobb valószínűséggel milliárdosok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123078_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Amerikai jelentés: az Európai Unió hatalmasat bukott Oroszországgal szemben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17111646_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sebestyén Balázs felesége tüzes bikiniben várja a nyarat a Balaton közepén – fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124274_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Brüsszel máris fenyegeti Magyarországot, hogy hajtsa végre a Migrációs Paktumot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120488_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezzel vége, nincs visszaút Katalin hercegné számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121826_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 13-14.: Ellentmondó érzések

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26985_resized.jpg?avcount=1712990413
life.hu

A vashiány és a vas pótlása (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124255_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt a világbajnok, Milák féltve őrzött titkáról csak kevesen tudhatnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124591_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Végre megtörtént: szív alakú lufikkal jelentették be az örömhírt Kulcsár Edináék, özönlenek a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26904_resized.jpg?avcount=1712990413
lapcentrum.hu

A fenntarthatóság most duplán kifizetődő, ugyanis a digitális Mandinerrel most elektromos rollert lehet nyerni!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vRYn41HlxAx9xIgUl-9XZn3SBB7bm7J2D4Qcz5AWaHM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkNTkxNTI1Y2RhMDRkNDJiMzFmMDQyZjY2NWUwY2Yy.jpg
Túlélők

Egyetlen éjszaka vesztették el mindenüket Katalinék: mi lesz most a héttagú családdal?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/TVxSoL2Zc3oTxPHWQYXjci826rRD5x-rH7t60N8L6p8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxNGQ4ZDhlN2RkZDQzN2Q5NDhmY2RmYTg1NWQzMDNh.jpg
Szívszorító

„Sokszor úgy megy, mintha csak most tanult volna meg járni” – egyre több tünet nehezíti az izomsorvadásos Ádin életét