Kocsis Máté: Demszky Gábor nevezte ki, Karácsony Gergely pedig megszavazta a pedofil igazgató kitüntetését

Demszky Gábor
PUBLIKÁLÁS: 2024. február 26. 17:28
Kemény kritikát fogalmazott meg Kocsis Máté a baloldal felé.

– Azért van bőr az arcukon – szólt a baloldalhoz Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett, hogy a baloldal a mai ülésnap kezdetén az orosz Alekszej Navalnijról néma felállással emlékezett meg, viszont elfelejtette ugyanezt megtenni Nagy László esetében, akinek a baloldal mostani vezére, Gyurcsány Ferenc lövette ki a szemét, és nemrég hunyt el - írja a Magyar Nemzet. 

ORBÁN Viktor; KOCSIS Máté
Kocsis Máté / Fotó: Koszticsák Szilárd

A baloldal szemére vetette azt is, hogy korábban nem támogatta a gyermekvédelmi törvényeket. Mint mondta, a baloldal nagyvonalúan elhallgatja, hogy a bicskei gyermekotthon igazgatóját Demszky Gábor nevezte ki, és a baloldal mindig megerősítette a pozíciójában. Karácsony Gergely pedig támogatta a kitüntetését a Fővárosi Közgyűlésben. 

– Ne legyünk szűk látókörűek, ekkor senki nem tudta még, hogy ez az ember egy pedofil bűnelkövető – fogalmazott a politikus. Ennek a kitüntetésnek a visszavonásáról egyébként Kocsis Máté tájékoztatása szerint Tarlós István döntött, akit a baloldal most szintén gyakran emleget a kegyelmi ügy kapcsán. 

– Novák Katalin és Varga Judit vállalta a tettei következményeit, miközben Fekete-Győr András és Varju László nem vállalja a tettei következményeit. Varju László egy bűnöző – szögezte le a frakcióvezető válaszában. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.