Az LMP is követeli a hídpénzbotrány kivizsgálását

főpolgármester
PUBLIKÁLÁS: 2024. február 03. 11:33
Fogy a levegő Karácsony körül.

Az LMP támogatja a hídpénzbotrány kivizsgálását – derül ki a zöldpárt Magyar Nemzetnek küldött válaszából. Az LMP-vel együtt immár három ellenzéki párt látna tisztán a Lánchíd felújítása kapcsán, vagyis a korrupció gyanúját felvető ügy miatt kettészakadt az ellenzék. A Karácsony Gergelyt támogató pártok, azaz a DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd ugyanis hallgatnak. A helyzet a főpolgármesternek nem jön túl jól, ahogy az sem, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal egy közérdekű bejelentés alapján elrendelte a vizsgálatot.

Karácsony Gergely
 

A Magyar Nemzet a hét elején kérdéseket küldött a pártoknak a hídpénzbotrány legújabb fejleményével kapcsolatban, vagyis hogy a Lánchíd felújításának vizsgálatáért a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) eljárást indított. Arra voltak kíváncsiak: a baloldali politikai szereplők szerint szükség lehet-e a vizsgálatra.

LMP: Vizsgálat szükséges

A pártok közül eddig egyedül az LMP küldött választ lapunknak. A párt kiemelte, hogy a korrupció minden formáját elítélik, „ezért számunkra egyértelmű, hogy amennyiben annak gyanúja bármely szereplő oldaláról felmerül, akkor a jogi eljárásoknak helye van”. Az MSZP, a DK, a Momentum és a Párbeszéd, vagyis a Karácsony Gergelyt támogató pártok ellenben hetek óta mélyen hallgatnak az ügyről, de a főpolgármesternek ez egyre kevésbé jelenthet menekülőutat.

Az első fecske

Az ellenzék látványosan kettészakadt, az LMP ugyanis immár a harmadik ellenzéki párt, amely szeretne tisztán látni a hídpénzbotrány ügyében. Érdemes felidézni, hogy a Jobbik már korábban jelezte: fontosnak tartja annak tisztázását, hogy a híd felújítása Karácsony Gergely főpolgármestersége idején miért drágult meg ötmilliárd forinttal. Brenner Koloman, a Jobbik főpolgármester-jelöltje korrupciógyanút emlegetve azt javasolta, hogy a főváros állítson fel vizsgálóbizottságot az ügyben. Karácsony egy másik kihívója, a Mi Hazánk képviseletében induló Grundtner András a Hír TV stúdiójában fejtette ki: olyan befolyásos politikai szereplők lehetnek érintettek, hogy igenis helye van a vizsgálóbizottság felállításának, amit mozgalma támogatni is fog.

Az ellenzéki csatározások szempontjából mellékes, de összességében nem, hogy a Fidesz szintén szorgalmazza a kételyekre okot adó körülmények tisztázását.

Karácsony nem lépett, Tényi igen

S talán többről is van szó puszta kételyeknél. A közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István a napokban a Kehihez fordult, a szervezet pedig el is rendelte a vizsgálatot a hídpénzbotrány kapcsán. Tényit az elmúlt hetek sajtóhírei késztették bejelentésre, azok alapján ugyanis összefüggés körvonalazódik a Lánchíd felújítása és a számlagyáras ügyvédként elhíresült Vig Mór ügye között.

Mint többször részletesen beszámoltunk, 2023 őszén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói 33 budapesti helyszínen csaptak le egy hatalmas számlagyárra, amelynek központi figurája Vig Mór hivatásától eltiltott ügyvéd volt, aki egyébként Vig Dávidnak, az Amnesty International Magyarország igazgatójának a testvére. Az ügy kapcsán a hatóság házkutatást tartott a Lánchíd-felújítást elvégző A-Híd Zrt.-nél is. Ezután az Atv.hu számolt be arról, hogy az A-Híd és Vig Mór kapcsolatban áll egymással: az építőipari cég 1,4 milliárd forintot utalhatott át az exügyvéd Sunstrike Kft. nevű cégének, az összegekből pedig 900 millió forintot fel is vettek a férfi különféle magánszámláiról. Az utalások időben egybeestek a hídfelújítás kiírásának, lebonyolításának időszakával.

Plusz ötmilliárd

A Lánchíd felújítása azért érdekes, mert az átkelő renoválására Tarlós István idején is kiírtak egy pályázatot, amit Karácsonyék utóbb visszavontak, s új eljárást kezdtek. Mindkétszer az A-Híd nyert, de a cég a második alkalommal már ötmilliárddal drágábban vállalta el a munkákat.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.