Az évértékelő legfontosabb üzenete: A kegyelmi ügyben történt lemondás helyes volt

évértékelő
PUBLIKÁLÁS: 2024. február 18. 14:54
A lemondások megerősítik a jobboldat.

A Nézőpont Intézet vezetője szerint Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédének legfontosabb üzenete az lehetett, hogy a kegyelmi ügyben a lemondás helyes volt és "megerősít bennünket".  

Mráz Ágoston Sámuel  a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában azt mondta: az elmúlt napokban elbizonytalanodás volt az egész országban, különösen a jobboldali választóknál, akik szerették Novák Katalin leköszönő köztársasági elnököt.

Meglátása szerint két értelmezési lehetősége van a megerősödési leírásnak. Az egyik egy erkölcsi dimenzió, hiszen aki hajlandó felelősséget vállalni, a közösségért személyes áldozatot tud hozni, erkölcsileg megerősödik.

Úgy fogalmazott: az elmúlt napok történései "beíródnak a magyarok kollektív emlékezetébe, mérce lesz a magyar demokráciában".

A másik értelmezési lehetőség, hogy a kormánypárt az elmúlt napok defenzívája után offenzívára készül, és a gyermekvédelemben új törvénycsomagot dolgoz ki.

Kifejtette: a kormányfő hangsúlyozta, hogy az alaptörvénytől a miniszteri rendeletig mindent átvizsgálnak, és vitát kezdeményeznek a szigorításról.

A nemzeti konzultáció erre már adott felhatalmazást - mondta az elemző, hozzátéve, egészen biztos abban, hogy amikor a gyermekvédelmi szigorításról lesz szó, a baloldal már nem lesz annyira támogató, "mint ahogy az elmúlt napokban láthattuk".

Felhívta a figyelmet arra: a gyermekvédelmi törvény már évek óta a politikai viták középpontjában áll, a magyar baloldal képviselői Brüsszelben többi között a gyermekvédelmi törvény miatt "mindent elkövetnek, hogy a Magyarországnak járó uniós források ne érkezzenek meg".

Mráz Ágoston Sámuel beszélt arról is, hogy az Európai Unióban szerveződik az új jobboldal. Orbán Viktor bejelentette csatlakozási szándékát a Giorgia Meloni olasz miniszterelnök által vezetett pártszövetséghez, amely a Fidesszel együtt száztagú frakciót alkothat - mondta.

Hozzátette: amennyiben Marine Le Pen francia elnökjelölt-aspiráns is csatlakozik a szövetséghez, a második legnagyobb ereje lehet Európának, azaz kihagyhatatlan a döntésekből.

Meglátása szerint Orbán Viktor azért beszél új jobboldalról, mert "érzékeli azt, hogy nagyon sok választópolgár az úgynevezett jobboldallal elégedetlen és valójában baloldalnak tartja. Az új jobboldal visszatér a Helmut Kohl-i német jobboldalnak, a kereszténydemokráciának az alapjaihoz, ami a nemzeti érdeket és az európai érdeket összhangba tudta hozni" - mondta Mrát Ágoston Sámuel.

A Nézőpont Intézet vezetője az orosz-ukrán háborúra kitérve kulcskérdésnek nevezte, hogy a működésképtelen ukrán államról hogyan fog gondolkodni a Nyugat.

Kitért arra is: Orbán Viktor úgy fogalmazott, nagyon szeretnék, ha Donald Trump visszatérne az elnöki székbe, tőle várja az Egyesült Államok álláspontjának megváltoztatását, hogy ne folytatódjon Ukrajnában "az értelmetlen, fenntarthatatlan" háború.

A gyermekvédelmi törvény megerősítése, a zöld energiára történő átállás fontossága, valamint a választási „szuperév” kapcsán az új jobboldal felépítésének szükségessége ugyancsak a fő motívumai  voltak Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédének – mondta a Nézőpont Intézet vezetője az M1 aktuális csatorna szombat délutáni műsorában.

Mráz Ágoston Sámuel kifejtette, a kormányfő beszédének első részében sokat beszélt Novák Katalin volt államfő lemondásáról és a kegyelmi ügyről, ezekkel kapcsolatban pedig „nagyon egyértelmű” üzenetként hibás döntésről beszélt, amivel a korábbi államfő megbontotta a nemzet egységét.

A kormányfő beszédében Novák Katalin munkáját „nagyon szép szavakkal” dicsérte és elismerte munkáját, különösen a nemzetközi szerepvállalását és a női politikusi érdemeit emelte ki, de döntését hibás döntésként értékelte, lemondását pedig a nemzet egységének helyreállításaként írta le – mondta a szakértő. Mráz Ágoston Sámuel szerint az, hogy Orbán Viktor két alkalommal is kiemelte az erkölcsi vitában hozott helyes döntést, azzal lényegében a jobboldalt, a nemzeti oldalt és Magyarországot is megerősítette.

„Biztosan ez volt az egyik fő üzenet ebben, hogy a hibát egy ilyen lemondás kell hogy kövesse, de azáltal, hogy erkölcsileg tisztább és helyesebb döntéseket hoz a jobboldal, azáltal még akár profitálhat is belőle” – fogalmazott a szakértő, megjegyezve, a baloldalon ennél súlyosabb erkölcsi dilemmákban sem volt hasonló viselkedés tapasztalható.

Hangsúlyozta, a kormányfő üzenete az volt a jobboldali szavazók felé, hogy aki ilyen nehéz döntésben vállalja a felelősséget, annak igaza lehet, ennek az igazságnak pedig szavazatokban mérhető ereje is lehet.

Mráz Ágoston Sámuel a gyermekvédelmi törvény megerősítéséről szóló bejelentésre úgy reagált, a miniszterelnök ebben a kérdésben a gyermekvédelem elkötelezett táboraként írta le a jobboldalt, amely ezzel a megerősítéssel „támadásba megy át”, és nem engedi meg azt, hogy „képmutató” baloldali kampány kisajátítsa magának a gyermekvédelem ügyét.

A szakértő a kormányfői évértékelő gazdasági kérdésekkel kapcsolatos témáiról szólva azt mondta, 2023 vegyes gazdasági dimenziójában egyértelmű siker volt a miniszterelnök számára a nyugdíjak megvédése, a külkereskedelmi forgalom fenntartása és a munkahelyek védelme, de arra is utalt, elmaradt a várt gazdasági növekedés, a költségvetési hiány ugyan csökkent, de magas szinten van, az idei év fő célkitűzése pedig a 2019-es év növekedési pályájához történő visszatalálás lesz.

Ennek a kulcsa a zöldátállás lesz, ennek megfelelően Orbán Viktor sokat és hosszan beszélt a zöldenergia termelésének és tárolásának fontosságáról, amit Magyarország előtti feladatként fogalmazott meg, és a gazdasági siker zálogának nevezte a zöldátállást – mondta a szakértő. Hozzátette, ennek levezénylését nemzetstratégiai feladatként írta le a miniszterelnök, ez biztosíthatja ugyanis a következő években a magyar nemzetgazdaság sikeres működését.

Mráz Ágoston Sámuel kifejtette, a kormányfő beszédében egyértelműsítette hallgatósága előtt, hogy Brüsszel magára hagyta az európaiakat, ugyanakkor tisztázta azokat a liberális oldalról kapott kritikákat, amelyek az ő „Európa-ellenességét” hangoztatták.

A magyar miniszterelnök arról beszélt, hogy Európát újra naggyá kell tenni, ezért egy új jobboldal felépítése szükséges, amely az ő értelmezésében nem Európa alternatíváját, hanem egy új európai alternatívát jelent – fogalmazott a szakértő.

Rámutatott, Orbán Viktor egy új Európai Uniót szeretne létrehozni, nem pedig az abból történő kilépést vagy az unió szétzúzását akarja megvalósítani, ezzel a kijelentéssel lesöpörte az összes „hamis és képmutató” kritikát, amit az elmúlt években lehetett hallani.

Mint mondta, a magyar függetlenséget és a szuverenitást érintő beszédrészben a toleranciaajánlat volt a legfontosabb Orbán-üzenet, ebben a miniszterelnök arra kérte a magyar kormány kritikusait, hogy ne nyomást gyakoroljanak és beavatkozni akarjanak az ország ügyeibe, hanem fogadják el, hogy Magyarország a saját útját járja.

A Nézőpont Intézet vezetője jelezte, Orbán Viktor ezt a kifejezést korábban kölcsönös toleranciamegállapodásként emlegette Brüsszel irányába, és azt üzente a hallgatóságának, biztos benne, hogy ezt a kérést előbb-utóbb meg fogják érteni és el fogják fogadni.

A svéd NATO-csatlakozás kérdése is ide tartozik, a kulcs ebben az a kijelentés volt, hogy ez a vita a lezárás felé közeledik, ami nem amerikai nyomás, hanem a svédekkel történő kétoldalú megállapodás függvénye, így a parlament a tavaszi ülésszakának kezdetén jóváhagyhatja a csatlakozást – tette hozzá.

Mráz Ágoston Sámuel kitért arra is, beszédében Orbán Viktor példaként hozta fel a magyar gazdaságnak a német gazdasághoz történő erős kötődését, ezért nevezte fontosnak a konnektivitást, mint stratégiát a más országokkal való gazdasági kapcsolatfelvételre. Magyarország nagy előnyeként említette meg a kormányfő a „bajtársi szövetségként” működő, erős Fidesz-KDNP koalíciót, ennek révén stabil a magyar kormány pozíciója és villámgyorsan tud alkalmazkodni a változó világ körülményeihez – mutatott rá a szakértő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.