Akciófilmbe illő jelenetek: autós üldözés zajlott Győrben - Videó

autósüldözés
PUBLIKÁLÁS: 2024. február 20. 10:40
Nem állt meg sem rendőrnek, sem senkinek a kábítószeres fiatal.

Felismertek Győrben a rendőrök egy korábbi ügy kapcsán egy autót, így azonnal ellenőrizni akarták a sofőrjével együtt. A szolgálati kocsi hangosbeszélőjén keresztül próbálták magállásra bírni a férfit, aki viszont a fék helyett a gázra lépett – áll a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség keddi közleményében. 

Fotó: Ügyészség

Az őrült autós innentől kezdve nem ismert szabályokat: áthajtott a piros lámpákon, a forgalommal szembe ment be a körforgalmakba és nem adott elsőbbséget senkinek, éppen ezért összeütközött egy szabályosan közlekedő kocsival is.

A hosszú, percekig tartó hajsza a sofőr lakásánál ért véget, ahol végre megállt. Kiderült, kábítószer befolyása alatt ült a volán mögött, és hogy korábban már eltiltották a vezetéstől, de az autót is engedély nélkül használta, hiszen már régen vissza kellett volna adnia tulajdonosának. 

A letartóztatásban lévő 26 éves férfivel szemben közúti veszélyeztetés, eltiltás hatálya alatti járművezetés, bódult állapotban elkövetett járművezetés, kábítószer-birtoklás, valamint jármű önkényes elvétele miatt emeltek vádat. A halmazati szabályokat figyelembe véve akár négy és fél évre is börtönbe kerülhet, emellett az ügyészség kezdeményezte, hogy a bíróság ismét tiltsa el a vezetéstől. 

Íme a 2023 júliusában történtekről készült megdöbbentő felvételek: 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.