Tavaszias meleggel és szeles időjárással folytatódik az újév

szél
PUBLIKÁLÁS: 2024. január 03. 06:30
Néhol akár 15 fokos meleget is mérhetünk napközben.

Szerdán eleinte felhős, vagy borult lesz az ég, és főként a keleti és a déli tájakon gyenge eső is előfordulat. Napközben nyugat felől csökkeni fog a felhőzet és kisüthet a nap. Napközben elszórtan alakulhat ki zápor, egy-egy helyen pedig zivatar. A délnyugati, és déli szél megélénkül. A tavaszias, enyhe hőmérséklet továbbra is velünk marad, 8 és 15 fok között fognak alapulni a napi maximumok.

időjárás, tél, hideg, napsütés, lány, nő, fiatal,
Tavaszias hőmérséklettel folytatódik az enyhe téli időjárás /Fotó: Pixabay.com

Csütörtökön országszerte élénk lesz a délnyugati, és az északnyugati szél is, később pedig akár viharos széllökésekké is változhat a szélfúvás. Míg hajnalban 1 és 8 fok közötti értékeket mérhetünk, illetve a nyugati határnál fagyhat, addig napközben akár 8 és 14 fok közé is felmelegszik a hőmérséklet. A Dél-Dunántúlon lesznek a legmelegebb napi értékek. Délelőtt elszórtan záporos csapadék hullhat egy északnyugat felől érkező fronfelhőzet mögött, amely kelet felé halad majd keresztül hazánkon.

Pénteken megvastagszik a fehlőzet, és a nap vége felé már esőre és záporra kell számítanunk. A délies légmozgás élénk lesz helyenként. Míg hajnalban mínusz 2, addig napközben 8 és 14 fok közé emelkedik a hőmérséklet, és ismát a Dél-Dunántúlon lehet a legmelegebb napközben - számolt be róla az Országos Meteorológiai Szolgálat.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.