Sokkoló pillanatok: hős diáklány mentett életet Tatabányán

segítség
PUBLIKÁLÁS: 2024. január 20. 12:20
Fiatal kora ellenére is tudott segíteni.

A 17 éves Juhász Alexandra a héten éppen hazafelé tartott az iskolából, amikor a vonatállomáson meglátta, ahogy egy vonatra várakozó idős férfi hirtelen összeesik.

Budapest, utca, roller, dugó, mentő, illusztráció
Képünk illusztráció / Fotó: BS

A lány azonnal a férfi segítségére sietett, megpróbálta felébreszteni, aki nem reagált, így megvizsgálta a légzését is, miközben más diákok értesítették a mentőket. A férfi már nem lélegzett, így a mentésirányító instrukciói alapján 

a fiatal diáklány habozás nélkül megkezdte az újraélesztést,

amihez perceken belül a tatabányai mentők is csatlakoztak, és emelt szinten folytatták az életmentést

Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek, és a férfit kritikus állapotban kórházba szállították a mentők – számolt be a történtekről az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán.

Úgy érzem, hogy minden embernek ezt tanulnia, gyakorolnia kellene, és cselekedni, ha bármi ilyen történik körülöttük. Merjenek közbelépni, mert valakinek közbe kell, mert az az ember, akinek segítünk, bárkinek lehet az anyukája, apukája. Ezért ha a mi szüleink lesznek rosszul, nekik is segítsen valaki, jusson esély minden embernek. Ha megment egy életet, többet is megment!

– üzente Alexandra.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.