Jóslat

Sokkoló: Nostradamus 2024-es jóslata valóra vált néhány órával az újév után

P. E.

Létrehozva: 2024.01.04.

Módosítva: 2024.01.05.

Néhány perccel 2024 kezdete után Nostradamus egyik félelmetes jóslata beigazolódott.

Noha előrejelzései gyakran homályosak, a 16. századi francia filozófus nevéhez fűződik Adolf Hitler felemelkedésének és a Covid-járványkitörésének pontos előrejelzése. És most úgy tűnik, megjósolta a  7,6-es erősségű  földrengést is, amely újév napján rázta meg Japánt, és eddig 62 ember halt meg. Félő volt, hogy cunami követi. 

nostradamus
Fotó: Pixabay

1555-ös „Les Propheties” című szövegében a „végzet prófétája” ezt írta: „A száraz Föld kiszárad, és nagy áradások lesznek”. Hozzátette, hogy 2024-ben egy „nagyon nagy éhínség jön egy rengéshullám miatt”, a "rengéshullámot" pedig érthetjük a földrengésnek is.

Nostradamus jóslatai 2024-re nem éppen szívderítőek, azt jövendölte, hogy háború tör ki Kína miatt, a királyi családban újabb viszály lesz, de klímakatasztrófát is látott.

 

A hétfői földrengés házak és épületek tízezreit rombolta le, a megrémült túlélők pedig az utcákon fagyoskodtak, mivel nem tudtak visszatérni otthonaikba. A halálos áldozatok száma az újévi katasztrófa közepette továbbra is emelkedik, Ishikawában negyvennyolc ember halálát erősítették meg. Az otthonokban keletkezett károk is olyan nagyok voltak, hogy nem tudták azonnal felmérni.

Mi vár ránk 2024-ben Nostradamus szerint?

Klímakatasztrófa

Az elmúlt években - kivált 2023-ban - már hatalmas károkat okoztak az egyre gyakoribbá váló erdőtüzek, áradások és aszályok, ám Nostradamus szerint még ennél is nagyobb veszéllyel fenyeget a jövő év.

A száraz Föld még jobban kiszárad, és nagy árvizek lesznek, ha meglátják. Nagyon nagy éhínség lesz a pestishullám miatt

- írta a látnok.

Káosz a királyságban

Nostradamus jóslata "a szigetek királyáról, akit erővel űznek ki", egyes értelmezések szerint arra utal, hogy a jelenlegi brit király, III. Károly lemond a trónjáról, és Harry herceg váltja fel őt - avagy az, "akin nem lesz király jel".

Új pápa

A próféciák szerint nem csupán királyváltást hoz a 2024-es esztendő: a már 80-as éveiben járó, az utóbbi időben egészségügyi problémákkal küzdő Ferenc pápa a látnok jóslatai szerint hamarosan meg fog halni.

A nagyon idős pápa halála révén egy jó korú rómait fognak megválasztani

- jövendölte meg Nostradamus

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek